Reggeli szösszenet

Jó Reggelt!
Elgondolkoztam azon, hogy miért kések el mindig a suliból... és vajon miért? Igen, reggel leülök gépezni, és egy óra múlva veszem észre, hogy: "Azta! Félórám van elkészülni!!!"
Ebbe a félórába beletartozik a fürdés, a felöltözés, a fogmosás, az iszi-eszi csinálás, meg ilyen egyéb kisebb dolgok. Nálam ez lehetetlen, alapból a fürdés meg a felöltözés nálam körülbelül 20 percet vesz igénybe, ha nem többet. Nem értem, tegnap délután is egész végig gépeztem, vonz mint a mágnes!!! De amúgy ez azért van, mert annyira friss vagyok minden reggel, hogy nem birok leakadni róla. Akárhányszor felkelek, kikapcsolom az ébresztőt, bekapcsolom a laptopom, kimegyek a konyhába és megcsinálom a kávét, elmegyek pisilni, visszajövök, és egy óra múlva feleszmélek, hogy mennyire elcsesztem az időt, elég szomorú, és mindig a villamosokra fogom, hogy elkéstem. Nem tanulok, hanem gépezek helyette, nem nyerő ötlet.
Nem a leghosszabb bejegyzésem, de ezen legalább nem kell gondolkodni, és még rövid is. ;)
Áldott napot, Isten szeretete fedez titeket! :)
M.

És én csak áldom!

Óda, az én Uramhoz

Dicsérjük hát Urunkat,
A hatalmas Királyt,
Ki kiárasztja ránk,
Nagy irgalmasságát.

Ez a szeretet fel nem fogható,
Ép ésszel fel nem mérhető,
De szívünk érzi jelenlétedet,
Szeretet van bennünk, akárcsak Benned.

Vedd életem, s szívem,
Nekem más már nem kell,
Rád vártam egész életemben,
Hadd köszönjem meg neked.

Megváltottál Drága Jézus,
Szenvedtél a kereszten,
Tengernyi véred folyt...
Az emberek álltak tétlen.

Talán, még ezt az áldozatot sem lehet felfogni,
Volt ki így szeretett, hogy képes volt értünk meghalni,
Hatalmas szív, megváltás, tökéletesség,
Ez vagy Te, Jézus, a mindenség!

 Shalom!
 Mesélnék nektek egy kicsit a hétvégémről, jobban kifejtve inkább a vasárnapomról, ami ugyebár tegnap volt. Imola barátnőmnek tegnap volt a bemeritkezési ceremóniája. Nagyon jó volt, annyira örültem, amikor lemerült (haha, mint egy telefon), és utána feljött, mint egy új Imola, bár a régit is szerettem, de érezhető a változás, szerintem. Nos, két Istentiszteleten voltam vasárnap. A délelőttin amire rendesen reggel 9:00-re megyek, a mi gyülekezetünkére, délután 16:00-ra mentem egy másik alkalomra - ami kivételes eset volt. 3 gyülekezet volt egybevonva, voltak rendesen. Nos, volt egy pár a bemeritkezőkből, nem is kevés!!! A bemerítkezés - más néven alámerítés, teljes alámerülés - az még közelebb juttat Jézushoz.
 Na meg persze az igeolvasás, az imádkozás és a dicsőítés sem maradhatnak le! Nekem valamiért a dicsőítés a legőszintébb formája az Istennel való kapcsolattartásoknak. Mivel szeretek énekelni, és mivel tudok is. Na mindegy, szóval, én is be fogok merítkezni, ha minden igaz április végén, már nagyon várom. Meritkezés előtt el kell mondanod a bizonyságodat, ami annyit tesz, hogy elmeséled milyen volt az Úr Jézussal először lejtett találkozásod. Imola nem tudta mit mondjon, így hát, amíg várakozott, hogy rákerüljön a sor, imádkoztam érte, hogy adjon Isten szavakat a szájába. Lássatok csodát emberek, kik testvérim vagytok az Úrban, ment neki!!! Mondjuk hogy a kecsketúróba ne ment volna, hisz' Istennel minden lehetséges!!
 Bizonyságokhoz kapcsolódóan van is egy, mai dátummal nyugtázva. Angol órán ültünk, elkezdett fájni a hasa, de nagyon durván, és azt mondta, hogy ő úgy is haza fog menni, mert haza akar... Mondom magamba, na de jó, akkor maradhatok a sok jó ember között. IRÓNIA. Elkezdtem imádkozni, hogy árassza el őt a gyógyító erejével, és lássatok csodát, 10 percre rá már enyhült, és nem sokkal később el is múlt! HÁT IGEN, lehet hüledezni, de nem hazudok, Isten látja az egész életem, a szívem, a gondolataim, értelmetlen hazudozni.

 Azt akartam amúgy mesélni, hogy vasárnap engem az Úr annyira feltöltött erővel és hittel, hogy az valami hihetetlen. Én aznap, nem fáztam, nem voltam ideges, nem beszéltem csúnyán, teljes szívemből imádkoztam és dicsőítettem az Ég és Föld Urát, jó kedvem volt, mosolyogtam, viccelődtem, kifejezve: jó volt a saját társaságomban lennem. Ami fura, mert rég éreztem ilyet. Ha a többiek fáradtak, csüggedtek voltak, nekem akkor is járt a szám, és az az igazi Miri. Ez. Aki élettel teli és az öröm hirdetője, erre születtem, hogy boldogságot hozzak az emberek életébe! Most már tudom. :)
 A ma reggelem teljes eufória, mint aki bedrogozott - pedig nem. Nem tudom, megrészegültem Isten Szentszellemétől. Frissen keltem, időben elkészültem - persze csomót kellett várnom a villamosra, szóval beszambázott a naplóba egy 10 perces késés, aminek persze mérhetetlenül örültem - és dicsőítettem reggel, imádkoztam, olvastam a : maiige.hu-n a mai igét. Meg lehet nézni! Hallgattam a klove.com-ot (ezt is szintén listen) és olvastam bibliát. Perfect morning!
 Rámtört a 7. órában a rossz kedv és a meghalás, tök gáz, hogy itt ilyen kis dolgokon hezitálok, pedig Isten mindig velem van, vele kéne törődnöm. Imádkoztam és sokkal jobb lett, szóval hála Neki, örökké!!!!!
Hát ennyi volna, remélem élvezhető volt! Legyetek áldottak!
Jézus szeret titeket!
M.

Más, mint a többiek

Beki

Hy everybody. Ma kaptam egy békát kedves Rebeka barátnőmtől, viszonzás egy tábla csokira, frappáns ötlet nemde? Nos, hát... Én konkrétan lehidaltam amikor megláttam. Egy üvegbe volt belerakva ez a kis édes, csodálatos teremtény. Először nem tudtam mi az, mert gondosan be volt tekerve újságpapírba. Az üveg teteje természetesen ki volt vágva, hogy kapjon levegőt ez az áldott jószág. Nos, nem tudtam mi az, ismétlem magam, és hát, ez volt a reakcióm: - "Mi ez, egy váza? Vagy egy termosz?" - csak erre a két lehetőségre tudtam gondolni, mert ugyanis ki gondolna arra, hogy épp egy békát kap válaszul a tegnap odaajándékozott édességére?? Megláttam, és visszafojtott, izgalom és értetlenség okozta ordibálásba kezdtem, ezek a hangos szavak hagyták el ajkaimat: "De hát ez egy béka!!!! Egy béka... ÉRTED???" - szerintem mindenki el tudja képzelni. Jó kis magyarosan kifejezve magamat: nagyon beszartam. Rebi csak fogdosta meg minden, én meg lefagyott aggyal és arccal, meredt tekintettel kísértem végig ezt az egész kis, békasétáltatós, 20 perces szünetben lezajlott aktivitást.
A szívemhez nőtt közel egy fél nap alatt, nagyon fura. Egy élőlény, akitől világéletemben tartottam, gusztustalannak, ocsmánynak és veszélyesnek tartottam, most meg annyira megszerettem, csináltam róla egy rakás képet. Gondolkoztam azon, hogy megtartom. Nincs akváriumom, nem tudnám hova tenni, apa nem nagyon örülne neki, így lemondtam róla, hosszas hezitálás után megszületett a következő döntés: vissza kell térnie a természetbe. Így hát, elengedem őt, az Orczy-tónál, alig akart kimenni, mászott vissza, szegénykém kicsit elgémberedett, egész nap egy üvegben... Ez körülbelül olyan lehet, mintha neked egy dobozban kéne üldögélned egész nap, és egyszer, negyed órára kiengednek, aztán visszatesznek. Próbáltam rá tekintettel lenni, megvédeni őt, mintha az enyém lenne, mert az is volt. Teljesen megváltozott a hozzáállásom a békákhoz, komolyan, és olyan gyönyörű szemei voltak!! Nagyon érdekes volt, őt bámultam még angol doga közben is, vicces. (: Mindenki így jött velem szembe és a reakciók tömegeit kellett hallgatnom, volt kb 3 variáció, szóval fel tudnám osztani csoportokba a reagálásokat.
1es csoport: "Juj de édes!! Ez egy béka?" - ööö... nem, kígyó...
2es csoport: "Minek hoztad be? Boncolni? Vagy megeszed?" - ööö... igen...
3as csoport: "Fúj Miri, de undorító, vidd már innen, hányni fogok!!" - ööö... nem kell ránézni...

Nagyon a szívemen viseltem a róla tett, gonosz és gúnyos megjegyzéseket, folyton pöckölgették az üvegét, persze leállítottam őket. Érdekes volt ez a nap. Tényleg megváltoztam, innen tudtam meg.
Ja és, kinek van még ilyen barátja, aki ilyen különleges ajándékkal lepi meg? Mert én egyet a sok közül már magaménak tudhatok. Thank You God!
Áldott estét!
M.

Where can we find the happiness?

Hy! Eléggé késő van, holnap suli, ahh, nincs kedvem... Mindegy, muszáj. :)
Azon gondolkoztam, hogy miben, hogy, és mi módon lelhetjük meg a boldogságot?! Pénzben, szeretőben, kedves érintésekben, barátokban, szeretetben, egészségben... Istenben? Nos, én nem tudom, ma voltam édes anyukámmal vásárolgatni, kaptam egy pár cuccot, örültem nekik, mint majom a farkának, komolyan, de mégsem vagyok boldog, persze ez egyáltalán nem az ő hibája, ő tökéletes anya. :)
Nos, azt vettem észre, nem vagyok boldog, pedig annak kéne lennem, szüleim elváltak, nem veszekedik senki, mindenki megvan egymással, van mit enni, van hol élni, hova hazatérni, van szeretet, de hol van a hit? Hol? Rég elveszett, miért? Mert ha Isten nem ad meg valamit, akkor már rögtön nem is létezik, meg nem is szeret, papparappappaaa...... Pedig szeret, okkal nem ad meg valamit, okkal ad, okkal vesz el, ő tudja a legjobban, hogy mi a jó nekünk. Nos, én rájöttem, Ő kell nekem egyedül, csak Ő, Ő, Ő!!!!!!! Persze, ennek eleget kell tennem, rá kéne jönnöm, hogy ez egy komoly kapcsolat, ez egy olyan kötelék, ami örökre szól, kb mint egy házasság, ki kell tartani egymás mellett mindig, örökkön ÖRÖKKÉ! Nem könnyű eleget tenni ennek a kötelességnek, ha megszegem a "szabályokat", akkor bűnösnek érzem magam, tanuló vagyok ebben, friss "házas", ha fejezhetem így ki magam, és fogom is. Nos, eleget kell tennem a feltételeknek, és amúgy rohadt nehéz, mert ugye a sátán folyton sugdos és így még nehezebbé teszi a dolgom, és annyira rossz hogy mindig, úgymond "erre kell hivatkoznom", mert amúgy tényleg úgy érzem akkor amikor kísértésbe esek, hogy nincs semmi akaraterőm, a legrosszabb dolgok jönnek elő az életemből, vagy nem is tudom, az ördögnek nem elég, hogy kísértésbe ejt, hanem még rádob egy lapáttal, nagyon rafkós taktika... Amint rávesz, még jobban traktál a hülyeségeivel, hihetetlen, hogy létezik ilyen mértékű hazugság, és hogy köztünk jár ennek megtestesítője, és ahogy köztünk jár ennek megakadályozója, a mi Istenünk! Gyönyörű dolgokat művel az Úr, felnézek az égre, ugyanúgy ott van, fent, változatlan, de mégis mindig más, látom Őt, érzem, hogy figyel, hogy vigyáz rám, annyira jó érzés!! Például, ha keresztény zenét hallgatok, először is nagyon figyelek a szövegre, akaratlanul is megértem, mert annyira dallamos és fülbemászó, na meg persze igaz, na és akkor, hát engem kiráz a hideg, de nem azért mert fázok, hanem nem tudom, ez egy eufória, ami behatol a szívembe, ahol Ő lakik. :) Legjobb érzések egyike, szerintem. Na, a blog bejegyzés fogantatása közepette rájöttem, hogy csak Vele és Mellette lehetek boldog. Tenni fogok a boldogságomért, és akármit tesznek elém, nekem csak Ő fog kelleni, mindig!
Áldott, gyönyörű estét!!!!!
Emlékezz: Jézus szeret téged!!! :)

Why are we so nervous?

Miért vagyunk idegesek? Mi idegesít fel minket valójában? Amikor azt mondják, amit nem akarunk hallani, az igazság? Amikor olyan dolgokat, tulajdonságokat mondanak rólunk, amiről tudjuk, hogy ott mélyen megütnek és fájnak, igazak? Ez az oka az ideges állapotunknak? Innen ered? Honnan? Én eléggé ideges típus vagyok, az édes öcsém tudja legjobban kihozni belőlem azt a bizonyos "állatot", akkor úgy érzem magam, mintha skizofrén lennék, persze nem vagyok az. Nos, most is perpillanat ideges vagyok rá, csak próbálom levezetni, nem akarok az Úrnak olyan gyermeke lenni, aki egy időzített bomba, elég rossz, mert nem lehet tudni, hogy mikor mire leszek ideges, lobbanékony természetem van, valamikor nem tudom uralni a helyzetet, szavak hagyják el a számat, szavak, miket megbánok már abban a pillanatban, amikor kimondtam. Gesztusokkal kísérem ezeket a "gyönyörűen megfogalmazott", durván hozzávágott dolgokat, amiket az embereknek címzek. Rossz tulajdonság, szerintem az önfejűség, a makacsság, a bunkózás és az idegesség a leghátráltatóbb tulajdonságok, amik akadályozhatnak minket utunkon, az életünkben, sokszor magunknak keressük a problémát, ilyen át nem gondolt mondatokkal, vagy gesztusokkal, arc mimikával, stb.. Én többnyire azt teszem az olyan helyzetekben, amikor direkt próbálnak idegesíteni és cukkolni, hogy inkább már egy idő után nem reagálok rá, vissza se szólok, oda se nézek, úgy teszek mintha nem lenne ott senki, csak én meg Isten, és hát valóban sokkal könnyebb úgy, hogy tudom, hogy az én Mindenható Mennyei Atyám velem van és segít lehiggadni. Most is már egy fokkal jobban érzem magam, miközben megfogalmazódott bennem ez a kis ficaknyi bejegyzés, és rájöttem, feleslegesen vagyunk idegesek. Egy jó barátom mondta ezt: "Az a titok, hogy mindent jól kell lereagálni."
Nos, ha most pl engem az öcsém idegesít olyanokkal, hogy nyomorék vagyok, meg hogy semmit sem tudok megcsinálni, stb., akkor inkább elengedem a fülem mögött, és megbocsátok neki, mert így helyes, akkor is szeretem, ha azt mondom neki, hogy gyűlöllek. Nincs mit tenni, nélküle tényleg unalmas lenne az életem. Visszatérve a barátomtól vett idézethez, ez tényleg lehet egyfajta megoldás a problémákra, pl, ha most engem elkezdenek piszkálni, akkor én azt mondom rá: "Jó és akkor? És? Az Úr így szeret, ennyi." Most csak mondtam valamit, de tényleg, ha jól állunk a dolgokhoz, az erősen visszahúzó negativitás és az a fő tényező az életünkben, az idegesség is eltűnik, vagy legalább csökken a gyakorisága.
Köszi az olvasást, jót tesz! :)
Szép napot!

Összevissza, most mi van???

Fohász

Valami nyomja a lelkem, érzem,

Felemészt ez a zűrzavar, féltem,

Féltem a józan eszem, itt a részem,

A sorsom, túl kell jutnom ezen.

Uram, Téged hívlak segítségül,

Végy karod alá, menedékül,

A biztonságom immár Te vagy,

Oltalmazó szereteted elaltat.

De egy valami nyugodni nem hagy,

Nem tudom éljek, haljak, vagy,

Maradjak a Földön, hirdetni,

Mint egy levél, nevedet hírül adni.

Hozzáállni jól, mindenhez.. nem sok,

De nem tudok mindenkit szeretni, elfog,

Elfog a düh, és nem elég az én szívem,

Nem marad neked, elfogy, úgy érzem.

De, hogy is fogyna el? Hisz' bennem élsz,

Felőlem, mellőlem, Uram, te el nem mész

Mert akkor lenne csak a nagy vész,

Ott már nem lépne fel a szívvel az ész.

De Uram, Te mindig itt vagy, s szeretsz,

Kell ennél több nekem? - kérdem ezt.

Mindennap úgy kelek, szeretve vagyok,

S hogy általad? Hát ez egy csodálatos dolog!

Megváltottál, betöltöd életem,

Te vagy szülőm, s már egész életem.

Az, aki vagyok, az egész a Tiedé,

Nem kérem vissza, veled maradok örökké!

  Nos, helló, ezzel szeretnék jó reggelt, napot, estét kívánni, ki mikor olvassa. :)

  Feljöttek bennem gondolatok, vers formában kikanyarítva, természetesen. Szeretek valamit leírni, és utána visszaolvasni, soknak tűnik, de olyan hamar vége lesz az olvasásnak. Amire rájöttem pedig, hogy valami gátol, és ez a régi életemhez való, elég erős kötődés és visszavágyódás, a vágy. Attól félek, ha ott hagyom véglegesen, akkor unalmas lesz az életem, semmi sem fog történni, nem lesznek barátaim, stb. Ez egy hülyeség, én is tudom, mert hogy a fenébe ne lenne életem??? Most a köztes állapotban, megfulladok az emberekben, sok mindenre kell figyelnem, sőt, sokkal több mindenre, mint Isten felfedezése előtt. Akkor egy átlagos nap az volt, hogy felkeltem, találkoztam valakivel, csináltunk valami érdekeset - minden napra ugyanaz jutott - aztán megfáradtan hazatértem, talán hazatértünk barátnőmmel, támolyogva, korgó hassal, vérvörös szemekkel betántorogtunk, röhögtünk mint a vadállatok, ettünk valamit - jó sokat - és aludtunk, ennyi, ez ment egész nyáron. Utána már csak délutánokra jutott ez. Most már egyre kevesebbszer kerülök ebbe a szituációba. Szóval, hála az Istennek. 

  Tényleg, Istennek olyan hatalma és ereje van a szívünk felett, hogy az valami hihetetlen, szóval újfent csak emelni és emelni tudom az Ő szent nevét, és sosem tudnék rá haragudni, mert hogy is lehetne arra, aki mindig csak jót tesz? Ő az egyetlen, akiben megbízhatunk. Emberek? Ugyan már, mindegy mit mondunk, kétszínűek vagyunk, de ellenben az Úr, Ő a mi örök bizalmasunk, vigyázónk, szeretőnk s jó akarónk. Rá kéne jönni emberiség!!! Elég sürgősen. Akik ismernek, tudják, hogy milyen hatalmasat fordult velem a kocka, kiemelném Rebeka nevét, aki bevitt a közösségbe, aki először beszélt nekem így igazán, őszintén és mélyen az Atyáról. Biztos jó érzés lehet, hogy egy ilyen ember megváltozott, az ő szavai hatására, azóta is keresem őt és szeretem, hálával tartozom neki, de legfőképp Istennek, hogy elküldte ezt a lányt hozzám, hogy segítsen. 

  Annyi mindenért lehet hálásnak lenni, bár sok ember csak a kéréseket, a céljaikat, a vágyaikat s álmaikat látja lebegni a szemei előtt, vagy szándékosan lógatja maga elé, hogy tudja, miért is kell élnie. Miért nem tudjuk lerakni a terheinket Isten elé? Miért? Mert ha túl tökéletes minden, az ember igényli a szenvedést, ha nem is tudatos, néha keresi magának a bajt. Néha a tökéletesség is unalmas lehet, bár én nem tudom, nem vagyok az. De rá kéne ébrednie mindenkinek arra, hogy Istennel minden lehetséges, komolyan mondom, annyival jobb lehet vele az életünk, a kedvünk, akár az egészségünk, a szívünk, a hozzáállásunk dolgokhoz, emberekhez. Mégsem kérnek ebből a kegyből és segítségből valami sokan, mert a jól ismert indok ez: "A vallás korlátokat állít fel, és én szabadon akarok élni." Oké. Nos, én szabadon élek, de jó valamit azért megtagadni, és jó valamiről azért lemondani, mert meg kell tenni valakiért. Emlékezz csak vissza, hányszor vágtak át? Hányszor ígértek ezt, meg azt? És többnyire lett belőlük valami? Nem hinném, ha meg igen, akkor szerencsés vagy, vagy jó emberismerő. Nos, ez ugyanilyen, ha betartod az ígéretedet, amit Istennek tettél Ő örül, de ha nem tartod be, nem hagy el, ez a különbség az ember és Isten között. "Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja." 2 Timóteus 2:13

  Ő akkor is hű marad, ha mi hűtlenek vagyunk. 

  Néha élném más életét, ránézek valakire, akinek éppen ismerem az életet - ha nem is nagyon mélyen, de legalább nagy vonalakban - és valamiért, megjelenik a szemem előtt egy képzeletbeli lista, a pro és kontra, pl: neki van egy nagy sziklája a kertben, nekem nincs. Most csak mondtam egy példát, mert komolyan nem jutott eszembe más. Na de értitek... Szóval, sokszor nem vagyok hálás azért, amim van, mintha a másik gazdagságára sóvárognék, meg az ő életvitelére. DE! Rájöttem, attól, hogy valakinek sok pénze van, nagy háza, autója, együtt vannak a szülők, egy-két gyermek, kutya a kertben, madáretető a fán, virágos kert. Biztos tökéletes? Biztos ez a tökéletes? Biztos élvezik? Biztos mindig jó, biztos mindig felhőtlen és izgalmas, ami örömmel tölt el? Nem hinném, lehet unatkoznék, mert ez az élet annyi izgalommal és felismeréssel jár, küzdelemmel és nehézségekkel, legyen az pl most pénzügyi. De élvezem, mert nem unalmas az életem, nincs minden a fenekem alá rakva, nem nélkülöztem sosem, mindig volt mit ennem, hol laknom, voltak/vannak barátaim, gyönyörű az életem, ezért ha eljutok odáig, hogy más élete után vágyakozom, inkább elhessegetem a gondolatokat - amik kicsinálnak már - és továbblépek, és megnézem mim van, felmérem a terepet. Utána rájövök, nekem kéne a legelégedettebbnek és legboldogabbnak lennek, a leghálásabbnak, ezért az életért, amit élek, amit kaptam, amit megtervezett nekem az Úr. Ő tervez, Ő irányít, mindegy, nincs mit tenni, és nem is akarok mit tenni. Ő az egyetlen akinek azt mondom: "Rád bízom az életemet!", mert komolyan gondolom, ha Vele vagyok, mi bajom lehet? Semmi. :) Ilyen az én Uram, az én Atyám, a mi Atyánk! Ámen!

  Ezzel zárnám, mindenkinek további jó napot és talpon maradást, az estézőknek jó és nyugodalmas éjszakát, a reggelizőknek pedig nagy lendületet a naphoz, és sok áldást!

Tavasz kedves köszöntése

Napsütésnek időszaka,
Lágy szellők fuvallata,
Virágba borult minden,
Fák hajlongnak kedvesen.

Zöldül a táj,
Felszárad a könny,
Elég egy kiskabát,
Ez szívemben öröm.

Vártam már rád,
Világosságodra,
Hűs reggeleidre,
Üde illatodra.

S te, újulást hozva,
Madarak énekével érkeztél,
Ünnepeljük érkezésed,
Örvendünk, hogy visszatértél.

ÜDV! A tavaszról írtam egy versikét, ezzel a fali újság kreatívabbá és találékonyabbá tételét segítve. Szívesen segítek. Nos, szeretem a tavaszt, egyrészt azért, mert áprilisi kölök vagyok, másrészt azért, mert ez tényleg az újulás évszaka. Gondoljunk csak bele, tavasz, gyönyörű minden, ennél szebb nincsen, langyos, kellemes időjárás, pont jó a széljárás (bár most egy kicsit kerge...), perfect! Nyár, megdöglünk a plusszokba, árnyékot keresve zihálunk utunkon, verejtékben tocsogunk, várjuk a hűs szeleket, a hideg üdítő vizeket, felhőket az égre, not too good, but it's still okay. Ősz, hmm, kezd a tavasz dejavuaként visszatérni, ugyanaz az idő járás, csak itt nem melegebb lesz, hanem hidegebb, nem világosabb, hanem sötétebb, úgymond "átállunk a sötét oldalra", de az ősznek is megvannak a maga szépségei, például, a fák lehullajtott leveleinek csodálatos és megunhatatlan, gyönyörű összhangban pompázó rengetege, színkavalkádjuk megszámlálhatatlan különböző árnyalatot foglal magába, gyönyörű természeti jelenségeket tudhat magáénak az ősz, akárcsak a tavasz, perfect! Tél. Hmm. Nekem a tél, egy kicsit depressziós, olyan bezuhanós évszak, jó, szeretem a havat, de nem azon csúszkálni egy hónapig! Télen utálok a legjobban bárhová is menni, mindegy mennyire szeretek odajárni, utálom a megtett utat. Hideg van, csúszkálok mint egy pingvin.. Nem, nem jön be, hogy őszinte legyek. Persze ebbe is vannak szépségek, Karácsony, az Úr Jézus Krisztus születésének, s jövetelének örömnapja! Ajándékhalmok, összejövetelek, a szeretet ünnepe, megemlékezés a mi Urunk érkezéséről, I like it! :) Hóember, hógolyózás, szánkózás, korcsolyázás, kéz lefagyások. Jobban belegondolva, mindegyik évszakot szeretem, de valamiért, inkább tavasz-ősz párti vagyok. Nem szeretem ha túl hideg van, azt sem ha túl meleg, a langyos pont jó. :)
Csak megosztottam nézőpontomat az évszakokról, most vadul fú a szél, lüktet a fejem, lehet lázban égek, üdv néktek!

Törött szárnyak, beforratlan sebek

Álomképek, emlékképek, porosodó filmszalagok, kazetták, lemezek, régi szép emlékek, talán égetett szélű kormos fényképek, diák, melyek mély érzelmeket hordoznak magukban, egy kép, akár örömöt, akár bánatot okoz, valamilyen érzést kelt. Az életünk tele van képekkel, a fejünkben is képek, a kisgépeinken, de azért, a legtöbb mégis a memóriánkba van. A memória az egy olyan süllyesztő, ami nem szelektál, jót rosszat egyaránt megjegyez, leraktároz, olykor szortíroz, próbál törölni, de hát, nem könnyű... Itt nincs olyan, hogy "kijelölés --> törlés, lomtár ürítése". Például, ha két ember szakít, ők is felejtenének, törölnének, de nem tudnak, az emlék, a pillanatok, ezek már maradandóak. Nagyon sok belőlük, megragadnak bennünk, kiírhatatlanok. Szerintem mindenki találkozott már a dejavu-val, mert én jó párszor, és szeretem, mert visszarepít valahova, de utána nem emlékszem semmire, olyan mintha pár másodpercig egy másik helyen, egy másik világban, zónában, időben, térben, és környezetben lennék, ezért szeretem. Néha azt hiszem romantikus költő vagyok, mert néha nem vagyok megelégedve a valósággal, és inkább általam kitalált helyekre menekülnék. Vágyakozom a boldogságra, a szeretetre, és amikor visszagondolok a szép idők, a rég múlt és "soha vissza nem térő" alkalmakra, akkor mindig megörül a szívem, de egyben vissza is vágyódik. Én oda szoktam például, ahol felnőttem, vidékre. Egy vékony kis patak választott el az erdőtől, fák és madarak sokasága, a legszebb keringőm az ott tett kirándulások hada volt, és nem pedig az, amit ballagáskor lejtettem. Kitaposott utak, fura és nyugtató neszek, foglalkoztató dolgok, minden olyan érdekes, olyan csendes, vízcsobogás, madár ária, levelek, kavicsok, fadarabok danája, a fák levelinek, ágainak, gallyainak lágyan összedörzsölődő hangja, susogása a lomboknak, gyönyörű naplemente, este végtelen csillagáradat az égen, óriás hold, ismert táj, gyönyörű mégis megunhatatlan, lágyan simogató szellő, napfény játéka az arcomon, visszavágyódom, mert akkor volt az életem gondtalan, felhőtlen (noha az ég nem), és azt hittem, minden csodaszép, mindenki boldog, aki mosolyog, hát nem. Felnőni egy nagy csalódás. Tapasztalatszerzés és megsebzett órák, annyi a különbség, hogy felfogjuk most már ténylegesen is, hogy mi történik körülöttünk, mi zajlik. Szívesen nézek vissza képeket, előveszem a kis albumokat, és látom anyumról/apumról/nagymamámról a régebbnél régebbi képeket, míg nem eljutok a születésemig, a kis gyermek időszakos képekhez, a szülinapi zsúrokhoz, amikor még örültem egy nagy tortának, és a barátaimnak, akik velem együtt ünnepelnek. Megöregedtem, úgy érzem, a memóriám sem a régi, de még jó sok mindent el kell tárolnia... Hiszen, akkor hogy mesélnék majd a gyerekeimnek? (:

Az élet sava, borsa

Hejhó!
Szép napos, enyhén szeles, verőfényes napra ébredhettünk! Ennek nagyon is örülök, mivel nagyon szeretem az ilyen időjárást, a kedvencem!
Nos, rájöttem, hogy én is ugyanolyan ember vagyok, mint a többi. Hazudok, csalok, kibeszélek embereket, kétszínű is vagyok, de legalább sokszínű és nem unalmas. Hát igen, ezek nem jó tulajdonságok, de vajon az embert csak a jó tulajdonságaiért lehet szeretni? Nekem nagyon sok barátom van, akik mindezekkel a nemes tulajdonságokkal fel vannak ruházva, mert ettől ember az ember, ettől pörög az élet, így mutatkozik meg igazi arcunk. Igen, akadnak összetűzések, veszekedések, félreértések, konfliktusok, de így megy az élet. Nem lehet ezen változtatni, mindenkinek más az erőssége. Sok ember nem látja be, hogy milyen is ő valójában, és nem azért, mert nem igaz, hanem mert nem akarja elhinni hogy igaz, nem akarja azt, hogy igaz legyen. Velem is így volt ez, de most már felnyíltak a szemeim. Mindenki okosabb a másiknál, mindenki több a másiknál, a többi ember egy nagy kaki mert ő a tökéletes, ő mindent jól csinál, neki nincsenek hibái, ő szép és kifogástalanul jó ember. Hát nem! Minden ember őszinteséget vár el felebarátjától, de ha megkapja, még sem örvend neki annyira... Miért is? Mert az emberek, ugyan szeretik, ha az emberek őszinték, de nem szeretik a negatív kritikát - ahogy én sem. Ha pozitív megközelítésből őszinték, akkor persze agyon dicsérik az embereket, hogy: "Képzeld az Xy azt mondta, hogy milyen szép vagyok és hogy milyen értékes!" - na például, egy ilyesfajta őszinteséget, megnyilvánulást mindenki szívesen fogad, és mindenkinek önbizalmat és energiát hoz az életébe, esetleg egy "jó pontot az illetőről a képzeletbeli listáján". Sosem fogom megérteni, nem is törekszem rá, mert felesleges, aki engedi, hogy megismerjük, az kinyitja az ő szívét és befogad abba a kis időzített bombához hasonlítható, érzékeny ketyeréjébe. A szív, könnyen összetörik, hamar megszeret, nehezen forr össze, olykor könnyen, olykor nehezen felejt. Az ember fél, fél, hogy összetörik újra - ha már megtörtént egyszer - ezért nem enged senkit közel, fél újra hinni, újra bízni, újra kiadni az életét egy idegennek, mert addig idegen az ember, amíg meg nem szeretjük. Én semmit sem tudok a kapcsolatokról, nem is volt még komoly, nem is bánom, éretlen vagyok hozzá, az élethez fiatal és tapasztalatlan, kezd benőni a fejem lágya, holott már közel 17 éve benőtt, de mégis most érzem azt, hogy élek, hogy beleértem abba a tinédzser korba, amiről a szüleim eddig csak beszéltek, most vagyok benne a sűrűjébe. Szeretnék felnőttnek látszani, úgy viselkedni, mint aki mindent ért, minden téren otthon van, minden témához hozzá tud szólni, akit mindenki kedvel, és mindenki jó véleménnyel van róla. De mellette ott vannak a hullámvölgyek, az erőteljes "mélyből a magasba, magasból a mélybe" szakadékok, periódusok. Én sem tudom mi váltja ki, de egyszer fent, egyszer lent. Elviselhetetlen egy kamasz természete, ezek alakítják az életét, a kedvét, a hozzáállását a dolgokhoz, az élni akaráshoz. Hány öngyilkosságot elkövető tinédzserről hallottunk már? Hát, elég sokról. A kamaszok érzékenyebbek, mint a kisgyermekek. Mivel fokozatosan nőnek fel, és fokozatosan hozzászoknak a dolgokhoz, világosabbá válik minden, szépen lassan kezd felnyílni a szemük. Az ismeretszerzés nem mindig élvezetes dolog, sok olyan dologra is rá kell döbbenni, ami nekünk nem tetszik, de el kell fogadnunk, mert nem tudunk mit tenni ellene. Kamaszok, erről a kifejezésről mindig a pattanásos, kiderülő arcok villannak be, vagy az érzelmi terhekbe megszakadó gyermekek. Többnyire ezért lesznek öngyilkosak. Ha meghalnak, ha életben maradnak, ez egy kiáltás, ez egy olyan jelzés, amikor már tényleg nem tudják kinek elmondani a problémáikat, amikor már nehéz, amikor már nem kicsordult a pohár, hanem már úszik a pohár a vízben és torkig van azzal, hogy körülötte egy egész Duna folyik. "Hé! Itt vagyok, vegyél már észre! Én is élek!!!" - ezt akarják ezzel jelezni, tudom, mert átéltem. Nem volt a legjobb döntés, nem azt mondom, hogy utána minden jó lett, de felfigyeltek rám, most pedig az Úr figyel rám, és óv engem, örök hála! Valamiért, akármiről írok, mindig előjön Isten, nem mintha baj lenne, hanem ezt tök jó, hogy megmutatkozik mindenhol, nem hogy a szívben, még a mindennapokban is, hihetetlen! Nos, visszatérve, a tinik nem szeretik a rossz kritikát, a negatív véleményt. Lesújtónak érzik és lehangolja őket, folyton problémákat és hibákat keresnek magukban, magukat okolják a hibákért, problémákért, akár a saját kapcsolataikban, akár a családi háttérben. Sokan összeroppannak a terhekbe, szomorú.

Sokan úgy élnek, hogy egészséges családi környezet veszi körül őket, biztonságos anyagi háttér, ez a "családi sablon". Mindenki meg akar felelni másoknak, mert vannak olyanok is, akiknek ez egyáltalán nincs meg, ők hátrányba érzi magukat, vannak antiszociálisok, vannak "gazdagok" - vagyis, akik azt hiszik, a WC-be terem a pénz, és nincs értéke - vannak olyanok, akiknek jó képességeik vannak, és sok barát adatott nekik. Nem látják magukban a tehetséget, a képességet, főleg a szépséget és az értéket nem, mert azt diktálja a világ, hogy ha nincs olyan cuccod, mint másnak, te már egy senki vagy. A divat, a szlengek, az anyagiak, a kinézet írja elő, hogy te milyen ember vagy, persze vannak emberek, akik átlátnak ezen a vastag, mégis olyan vékony és átlátható fátylon, csak ilyen kevés van. Törekszem arra, hogy mindenkit egyenlőnek és jónak lássak, de nagyon nehéz. A gonoszság jelen van a Földön, de az Úr mindig velünk! Szóval, most hozzátok szólok csüggedők, kik nem láttok kiutat! Tegyetek egy, hangsúlyozom, EGY, egyetlen egy lépést az Úr felé, és Ő lépni fog, hidd el, teljesen átformál téged, más ember leszel, színesebb, és tudod mi a legjobb? Úgy felébredni, hogy tudod és érzed: szeretve vagy! Áldást nektek!