Hétvégémre

Hétvégémre

A legszebb éveim vidéken landoltak,
Még is ide születtem, Pestinek mondanak,
Egy vagyok a sok marha közül,
Szájtátva utazok az arcokon keresztül.

Én inkább írok, és többet nem sírok,
Sivár fák alatt, mellettük kopár kínok ,
Életemben több könnyet ejtettem,
Mint amennyi táncot én lejtettem.

Várok valami csodára, de megfordultak,
Az emberek, kik szerettek, elpártoltak,
Hát versbe ágyazva köszöntenélek téged,
Jó édes Magány, mi néha szinte feléget.

Tudjátok meg, új szintet lépek,
S nem érdekelnek már a régi képek,
Nem számít a véleményed meg a lényed,
Csak az, hogy én vagyok én, a mérged.

Néha sós vagyok, néha édes, mint a méz,
Néha máz vagyok önmagamnak életén,
Néha kopott, és elhasznált, kidobott lélek,
De még mindig talpon vagyok, értetek élek.



M.

Hasonul

Hasonul

Akár a komposztálódó gyümölcsek, elmállok,
Akár az édes emlékek, mik valósak voltak, elmúlok,
Akár a megpecsételő gyermekkor, elillanok,
Akár pestisben szenvedő állat, elpusztulok.

Mint madár, ki szárnyaszegett, én vagyok az,
Akár majszoló kisgyermek, vagy kamasz,
Mint karóhoz kötött eb, úgy vagyok én csökönyös,
Akár a szeretet vagyok, mi néha kölcsönös.

Lehetek mólód is, hova kikötsz néha,
Hol horgonyod ledobod, hol lehetsz méla,
Hol nem hunyászkodsz meg, csak nyugszol,
A sodrásban kicsit megállsz, talán el is alszol.

Mint megannyi könnyed, sebesen lehullok,
Mint a nyári zápor, a napon felszáradok,
Mint a reggel illata, úgy jövök el megint,
Mint halott test az urnában, mit kezed elhint.

Leszek egy kocka boldogság, mint csokoládé,
Mi lassan olvad ajkaidon, majd lemossa a bólé,
Leszek magányod, mikor egyedül talállak,
Leszek ebéded, mit jó ízűen tálalnak.

Akár a naplemente, leszek a napod vége,
Akár a Nap, én is elnyugszom egy időre,
Akár a Víz, mentek életet, oltok szomjat,
Mint egy remegő kéz, mi kávét kavargat.

Névtelen

Füstöt okádunk, cigit kreálunk,
Beüt a dzsó álom, mert a valóságtól hányunk,
Lehajtom fejem, menekülök a pamlagon,
Az álmomba, amit álmodom - hol a parlagom?

Kába vagyok, azt mondják ez a rossz út,
De elárulom, hogy nem érzek most bosszút,
A haza felé út, mi rám vár, eszeveszettül hosszú,
Az úton tudom hogy beüt a letargikus bú!

Az első slukk egy foszlányos homály,
Minden gramm nekem most már adomány,
Ami bennem van, a véremben kering már,
Amit lenyeltem, érte kár... értem kár!

Sáros cipővel a szobába betoppanok,
Tompa elme, mi folyamat csak kattog,
Mint az óra! Hazudok, vörös szempár... nem,
Hú de kibaszott kajás lettem, testvérem!

Kiszáradt a szám, tolong a nyálhiány,
Tévelygések, párja egy remegő ábránd,
Zavar, bizarr, kémlelő tekintet,
A világ mindig is egy mocsoknak tekintett.

Tagadó kifejezés, egy korty vizet csak,
A számba maradt íz(e), mint a salak,
Elvarratlan szálak mik a pitvarokon
Tündökölnek, mint a folt a zsákon!

Estére megszállt a rap flash

Helo hali!

Este flesselek és kenek egy két kenyeret,
Betelt gyomorral térek, álomra hajtom a fejemet
Hé emberek, én most egy kis teret kérek!
Ha lehetne, ha szabad, most én is felfedezek
Egy kis Amerikát vagy Indiát, mint Columbus
Nem dohányról beszélek, de fuss ott a 7es busz!
Fojtogató füst gomolylik épp itt felettem
Már-már elmenne fellegnek is szerintem
Itt felhőszakadás lesz bent a tüdőmben
A véráramban már oldódik a lételem
Pár perc és máris érzem a valós lényem
És erre a percre rá elkap a keleti kényelem
Csak nézz körbe tetyó, merre kocsikáz
A cops itt tobzódnak, mint elbaszott poloskák.

M.