Gondolataim: május 2014

Üdv Kedves Olvasóközönség!

Mint mindennap, ma is tűnődtem, ma is éltem, még mindig lélegzem, és még mindig szeretem az életemet, ami másnak lehet szerény és eltörpült az előrehaladott technika és életszínvonal fényében, másnak pont ideális, a harmadiknak meg a mennyország.
De mikor ismerjük fel azt, hogy mink van? Mindig van erőnk, annyi lélekjelenlétünk, annyi jó érzésünk, hogy önkénytelenül is hálát adjunk? Amikor kikívánkozik egy olyan mondat, hogy "köszönöm Istenem"? Nem hiszem. Ezért kell tanulni és gyakorolni. Furcsa gondolat, de mindennap tanulunk - tudtunk nélkül is akár -, életünk végéig csak tanulunk. Bölcsebbek leszünk, talán magunk javára, kárára. Mindennek van értelme, minden percnek, minden napnak, évnek. Van gyümölcse minden eddig elvert időnek.
Néha haragszom magamra, hogy többet és még többet akarok, pedig tudom, ha meglenne az, amire aktuálisan "vágyom", akkor is ugyanaz a kitöltetlen űr maradna bennem, mert én úgy hiszem, hogy spirituálisan kell kielégülnünk. Meg kell találnunk azt a síkot, amivel együtt mozoghatunk, úszhatunk a tudás, a megelégedettség, a bölcsesség, a nyugodtság, és a boldogság tengereiben. Visszhangokat verhetünk ezen tengerek mélységeibe, és újra meg újra elsüllyedhetünk a rezgésekben, vagy úszhatunk a rezgésekkel, merülhetünk, mert mi lehet jobb egy jól eső, régóta kikívánkozó - talán régóta kínálkozó, csak eddig észre nem vett - csobbanásnál?
Nyáron, ha meleg van, az ember a vízpartra vágyik, legalábbis én igen - ilyen esetben a kedvenc helyemre. Szeretem az érzést, amikor először lépek a Balaton nemes és néha őrjöngő vizeibe, amikor a lábfejemet kedvesen csapdossák a fodrozódó hullámok, a homokos, műanyaglapátokkal, kis vödrökkel, csokifagyi bajszos kisgyerekekkel és aggódó, nyugalmat - no meg árnyékot - kereső szülőkkel tarkított strandon. Na tessék, máris megteremtettem magamnak és Neked is épp egy idillt, amit tökéletesen el tudtál képzelni. Remélem mosolyogtál, mert én igen! :)
Ebből igazából azt szerettem volna kihozni, hogy ezzel a rezgéssel, síkkal való siklás is egy idill, egy állapot, és így tanulunk, így fejlődünk, gazdagodunk, így leszünk teljesek. A csobbanás hasonlatos volt ahhoz, amikor az ember azt mondja, "megvilágosodtam", mert ugye sokaságunk zöme játszik ezzel a kijelentéssel, ami nem rossz persze, ha rájössz valamire magadtól, akár más adta tudás által. Ha számodra hasznos volt, elraktározod, ha úgy hozza az élet, alkalmazod, és ezáltal kimondhatod, megvilágosodtál. Én úgy érzem folyamatosan megvilágosodok. 20 év sok idő, noha persze 70-80 évet lehúzva én sem mondanám, hogy ez sok, de a perspektíva nagyon fontos.
Az emberi szív és lélek jól kollaborálnak, ha megteremted számukra azt a balanszot, ami elősegíti és később megtartja a folyamatos elégedettséget és boldogságot, harmóniát. Az összhang roppant fontos dolog, hisz' csak így élhetnénk boldogan, békében, ami persze nem megy, mert mindannyian mások vagyunk, mindannyian más perspektívákkal felruházva. De tudod mi a legjobb? Hogy neked csak magadra kell figyelned. Hidd el, bele lehet fáradni abba, ha folyamatosan mások kényelmére alapozod a kedved, az életed, a tetteid. Ha el vagy veszve, ha egyedül vagy, maradj egyedül, mert akkor rád talál a saját belső hangod, ami vezetni fog, ami nem másoktól eltanult vagy hallott közhelyes csivitelés.
Ne másét akard, ne más életét éld, ne éld bele magad mások problémájába, mert akkor függővé válsz az emberektől. Persze az ember szociális lény, ez vitathatatlan, de nem szabad hagynunk, hogy ez a fajta függés bekövetkezzen. Nem szabad szimbiózisban élnünk más lelkével, mert akkor attól fogunk függeni. Akit el kell engedni, azt el kell, oka van, és nem véletlen, mert nincsenek véletlenek. Ha valami most nem jött össze, ez van, megpróbálod megint, vagy máshonnan közelíted meg. Itt vissza is tudok kanyarodni a perspektívához.
Mondhatni, más ember lettem, próbálom a jót nézni, próbálom a pozitív energiákat bevonzani, boldog vagyok, ok nélkül - hangsúlyozom! Annál édesebb méz nincs a világon, amikor saját magad miatt vagy boldog, amikor nem mások befolyásolnak, vagy nem a környezeted. Egyszerűen nézőpont kérdése minden. Persze most nem azt mondom, hogy ettől még nem lehetsz szomorú, nem sírhatsz, nem lehetnek rossz napjaid, mert egy szeletke - jó vékony szeletke - keservre szükségünk van, egy kiadós sírásra, így ürülünk, mert ilyen módon is lehet. :) Szükség van erre is, mert az összhang - ismétlem magam - nagyon fontos.
Például, van jó és rossz, hideg és meleg, kicsi és nagy, és az ezek között futó arany középút. Télen túl hideg van, nyáron túl meleg van, ha kinősz egy nadrágot az elég rossz helyzet, mivel nem tudod hordani, ha valami túl nagy rád, idétlen, bár a jó és rossz között én még is a jó felé hajlok, de annak is mindenképp kell hogy legyen egy párja, a rossz. Egyik ellentét a másik nélkül elveszik, hisz' nincs viszonyítási alap.
A perspektíva megmásításában is ugyanúgy fellép az ambivalencia, ami sok esetben kedvező hatást, eredményt kölcsönözhet. Most megint egy példa. Mentem dolgozni, időben elindultam, mentem a busszal kb. 5-6 percet és lerobbant, mert felforrt a víz - vagy valami ilyesmi, nem vagyok egy szaki, az tuti. Emlékszem, elmerengtem azon, hogy most mit kéne éreznem... El voltam veszve. A régi önmagam ilyenkor már rég tombolt volna legbelül, bosszankodott volna, méregtől felbuzdulva sóhajtozott volna, szitkozódott volna - mert igen, idegbeteg világ, idegbeteg embereket szül, ez voltam. Nem mondom, hogy mostanában nem fortyanok fel, de nagyon is - 2x, sőt, akár 3x is - meggondolom, hogy milyen reakciót váltson ki belőlem egy történés. Nos, amellett döntöttem, hogy felvázoltam magamnak a helyzetet. Tudatosítottam magamban, hogy el fogok késni, ahogy azt is, hogy sokat kell várni a buszra, és ahogy azt is, hogy ahova kell mennem közvetlen munka után, azelőtt nincs időm hazamenni, mérlegeltem, elfogadtam, leszálltam, és vártam a következő csodadobozt. Persze mellettem jöttek a negatív kijelentések, mint "*cenzúra* BKV", "mindig ez van, ezt nem hiszem el", és ehhez hasonló, jóízűen partra vetett jókívánságok, szólások és társai. Nem engedtem annak, hogy ezek ajtót találjanak az én burkomon. Itt van a leggyümölcsözőbb perspektíva, megosztom veled.
Ez vagyok, nyugodt vagyok, elégedett, teljes, boldog! Mondd csak ki, hogy van miért boldognak lenned, ne keress kifogást, vagy ha körítést keresel, akkor nem próbálod meg igazán azt, hogy boldog legyél. A boldogság és közted egy gát van, a gátak gátja, Te. Húzd fel a zsilipet, mert mint mondottam, minden perc értékes! Amíg halogatod azt, hogy az újfajta, könnyed lelkiállapotot kölcsönző, mindent megmásító boldogság és szeretet kitöltse az életed és a szíved, lelked, addig csomó értékes időt tékozolsz el, és akkor negatív 1-0. Persze ezt a pozitivitást is csak mértékkel, az idegesség, a stressz, a frusztráció mind mind egészséges reakciók, csak éppen nem a jó érzést adó csatornák közül lépnek ki a felszínre.
Ha úgy érzed, hogy MOST nincs okod a boldogságra, mert éppen padlón vagy valaki, vagy valami miatt, engedd el, mert idővel minden másként lesz, megígérem neked. Rajtad múlik, hogy máshogy lásd a világot, rajtad múlik minden.
Egyszer egy esős napon, nem volt nálam ernyő, és nem érdekelt, pedig nem szeretek olyankor csámborogni az utcán, de akkor azt mondtam, kit érdekel, hadd ázzak csak, és egy rakás csiga volt az utcán, és én lírai, mámoros, néha hihetetlen dolgokat művelő egyéniségemmel arrébb raktam minden egyes csigát az utcáról, ami csak az utamba került, és nem értettem magam, de olyan boldoggá tett, hogy segítettem a kis gyámoltalan csigákon. Jó most nem szoktam leülni a csigák közé és spanolni velük, csak jól esett egy kis jótett - ahogy az eső is esett -, a tudat, hogy Németh Mirjam Rachel ma is valami jót tett.
Ez is perspektíva, látod? Meg kell látni a szépet! Ne erőlködj, hisz' ott lebeg a szemed előtt. Ne féld meglátni a gyönyört és a szépséget, merülj el benne!

M.

2014. május 29., csütörtök

Merengtem ma megint

2014. május 6., kedd

Ezt még elviselem...