"I'm So Confused..." as Lenny Kravitz said ...

 Bűnök vannak a világba, a sátán munkálkodik, nem hagy nyugtot, meg kell állnunk!
 Hey, rossz volt ez a nap. Mióta nem foglalkozom Istennel, rosszabbak a napjaim. Keresem a boldogságot, azt a fajtát, ami csak jön, és nem kell érte tenni. Basszus Miri! Ez így nem lesz jó. Anyukámék, barátaim, keresztény jó emberek fedezték fel, hogy csúszok vissza a lejtőn. Valaki örül, valaki fanyalog. Most kezdem megérteni, hogy mi a helyzet. Eddig azt mondtam: "Jól vagyok, csak hagyjatok békén, nem kelletek, nem kell senki, járom a magam úját, ez az én utam, az én harcom!" -  "oké Miri... lenyugodtál?" - Lehet... Kitomboltam magam lehet, megint megpróbálom az Istennel való kapcsolatot. Úgy hiszem.

Help me please

Amikor elkezdtem hinni, azt hittem sima ügy lesz, csak engedelmesnek, alázatosnak, szeretetteljesnek, adakozónak, kedvesnek, jó fejnek, segítőkésznek, vidámnak, felvidultnak, élettel telinek kell lennem, magyarul: tök mindegy mi van, a toppon kell lenni. Oké, szép és jó, imádkozzunk rendszeresen, mert a gyakorisága fejezi ki, hogy mennyire szereted Istent. Oké, szép és jó, dicsőítsünk amikor csak tehetjük, ezzel tudjunk kifejezni legjobban a hálánkat neki. Oké, szép és jó, olvassuk az Igét és vágyjuk Isten szent szavára, hogy utat mutasson. OKÉ! OKÉ! OKÉ!!!! Nekem ez sok, én nem tudok mindent egyszerre megtenni. Foglalkozzak Istennel, a családdal, a barátokkal, a tanulással meg sulis dolgokkal, magammal, de hogy? Egyedül nem megy, összeroppanok már. Igen. 18 éves vagyok és lehetnek problémáim. Igen. Lehet sz*rt sem tudok az igazi, nehéz és kemény életről ami a világban zajlik. Aláírom, kicsi vagyok még és tudatlan, de minden emberi lénynek vannak érzései. Ahogy nekem is, de ez már túl sok. Idegbeteg vagyok komolyan mondom, fojtogat a sírás.             

 Próbálok normális lenni, mosoly alatt takarni mi fájdalom, hát már kezd lekopni ez a maszk, tudod amikor valami régi matrica kopik le, na ez is ilyen, csak ez rohamosan elkezdett kopni. Nem tudom már mindig azt sugározni, hogy "semmi baj, jó élni, és hogy minden rendben". Nem, mert nincs. Minek tagadjam?     Magamnak hazudjak? Oké. Nem nélkülözök, van fedél a fejem felett, a szüleim és a tesóim szeretnek, én is  őket, nincs drogos és alkoholista a családban. Vannak jó arc barátaim, akik mindig mellettem vannak, mindig elviselnek, vannak új arcok, akikhez próbálok közeledni szellemi szinten, próbálom ápolni a friss, éppen kihajtani készülő kapcsolatokat. Néha már úgy érzem ettől a sok jótól, hogy megveszek belé.                Összeroppanok a terhek alatt, egyszer a lelkem vagy a testem azt mondja: "Elég... Nem érdekel, nincs tovább." - és bumm, meghalok idő előtt, vagy mit tudom én - amúgy nem nagyon foglalkoztat a halál gondolata, inkább az, hogy nem marad elég időm mindenre. Próbálkozom megfelelni, jó fej lenni a magam módján, lehet néha nem sikerül, lehet sokat ordibálok és idegeskedek, meg boldogságtól tátong a szívem, de ez vagyok én, Miri. Bonyolult, mindenre ráparázós, izgulós, mindent az utolsó pillanatra hagyós, szerető, kedves (néha), segít ahol tud, makacs, önfejű és néha sokat képzel magáról és azt hiszi ő a világ közepe és ő mindent jobban tud. Ja, most így finoman leoltottam magam, de hát muszáj... Legalább bevallom, hogy nem vagyok tökéletes, sok ember még idáig sem jut el. Szóval. Nem tudom, ez a szituáció. El kéne fogadni.
Áldott napot/hetet!
M.

Búcsú

 

 Néztük az Édesek és mostohák c. filmet. Életemben először láttam, még mindig tart, de én nem akarom végignézni, így is olyan mély sebeket hozott fel bennem, amiket eddig próbáltam elnyomni. Visszafojtom a könnyeimet. Nem bírtam, kimentem. Elkezdtem sírni, hiányzik a régi élet, hiányzik az anyu-apu együtt, egy boldog család, a maga problémáival. Most meg, 60 fele vagyunk szóródva, szétestünk. Hiányzik. 

  

 Valaminek/valakinek a hiánya olykor, néha, gyakran, sőt talán mindig, elviselhetetlen lehet. Egyre jobban, ahogy növök fel, kezdem látni a magam mögött hagyott életet, látom azt, hogy mennyi minden megváltozott, hogy mi rossz és mi jó irányba. Sokszor elköltöztünk, voltak bonyodalmak, vannak is. Nincs is már igazi otthonunk, ami volt régen. Alsópetényben laktunk, nagyon sok ideig, ott nőttem fel, ott töltöttem a gyerekkoromat, ott cseperedtem fel, onnan származik a legtöbb boldogságot és örömet nyújtó emlékem.   

 Felszántották a régi sebeket, felszakadtak, hiányt érzek, könnyek ültek meg a szememben, nem bírom visszafojtani. Tudod, lehet, hogy sokszor mérges vagy a szüleidre, nevelő szüleidre, nagyszülők, stb., de szeresd őket amíg lehet, mert amikor késő lesz... Akkor már tényleg késő lesz. Nem lesz alkalom utolsó szavakra, a halál nem úgy működik, mint a filmekben, nem percre pontosan, nem akkor következik be, amikor kimondod az utolsó gondolatod felé, nem. Ezért becsüld meg a szeretteid, legyél hálás értük!

Ez volt most a szívemben.

Szép álmokat!

M.

What's your plan? Have you already known it?

Sziasztok!

 Miközben beszélgettem Marina barátnőmmel, rájöttem valamire, kérlek olvassátok figyelmesen ezt, és szóljon a hangom a fejetekben, már ha ismeritek a hangomat - azért írom ezt, mert úgy sokkal jobb olvasni, ha odaképzeled az író hangját, hangsúlyozását, tapasztalat.
 Ezt írtam neki: 

 "Tudod, Istennek mindenkivel van egy terve, a fogantatás pillanatától kezdve, van egy terved, egy utad, amit járnod kell, amit Isten szabott ki neked, csak neked.
Tudod, lehet ez az én utam, hogy most megint visszatérjek az emberekhez bűn által és utána pedig képes legyek még jobban, még erőteljesebben, még hatékonyabban kilépni ebből a helyzetből, tudod, a drog, a csúnya beszéd, a barátok, a régi világ, amit a sátán irányít... ebben élünk.
Mindenkit elragad, de van aki mindvégig megáll.. Tudod, akkor fognak nagyot nézni az emberek, ha majd jön az elragadtatás, ott kell a legerősebbnek lenni és rossz, mert ha most nem tanulom meg, hogy hogy kell megállni a helyem dolgokban, és hogy kell kiállnom mellettük, akkor félek nem lesz több időm és a pokolba kerülök
és én nem akarok oda menni, mert ott nincs Isten ... Csak tudod ez a kényszer, ez a vágy, a szenvedély, hogy beszívjak, rohadt erős, még erősebb, mint eddig volt, bocsi csak, ezáltal lehet én is megfejtem magam ... vagyis, próbálom.."
 Nos, nagyon okos ez a lány, jó meglátásai vannak a dolgokkal kapcsolatban, amik a világban zajlanak, akár az életünk részeként ismert dolgok. Erre írtam ezt a kis részletet.

Elordítottam magam, BLOG BEJEGYZÉS! Muszáj írnom, muszáj megosztanom a világgal, hogy ha valaki is hasonló helyzetben vergődik, akkor tudja, nincs egyedül, nem ő az egyetlen! Szégyenlem, hogy már elsőre nem tudtam Isten mellett dönteni, szégyenlem. Úgy látszik nekem ilyen úton, és ilyen dolgokon keresztül kell meglátnom Isten félelmetesen hihetetlen nagy szeretetét.
 Egyik barátnőm példákat hozott, hogy Gizi meg Józsi például elsőre megtértek minden bűnből és világi "jóságtól" - kitalált nevek. Én így, tök elborzadtam, tehát, nem értettem, hogy most segíteni akar néhány példaként szolgáló ember történetével, vagy szemrehányást és lelkiismeret furdalást ordítanak a szavai, csalódottságot. Csüggedtem. Vannak még segítő kezek, akiket Isten küld hozzám, van egy regiment, de valamiért egyik sem fog meg úgy, mintha Isten mondta volna. Engem nem olyan könnyű megfogni azért... Ez sem véletlen, hogy ráakadtam erre a "Jézus-témára". Nekem már az is nagy dolog - ha nem gond - hogy járok gyülekezetbe, meg tifire, meg ilyen helyekre, nekem már az is nagy dolog, hogy megérintett és hogy érdekel, az is nagy dolog, hogy valakiért imádkoztam, vagy tudtam neki okosat és életben tartót mondani Isten által! Az is nagy, hogy belekezdtem, és itt jön képbe az emberek papolása és dirigálása, hogy mit, hogyan kéne tennem. De könyörgöm, ki szereti azt, ha megmondják neki, hogy mit tegyen, én egyedül a szüleimtől fogadok el ilyet és az Úrtól, nem tudok mindig eleget tenni, nem vagyok tökéletes, senki sem az, csak az Úr. Nos, ahogy elkezdtem belecsöppenni a hit által teremtett gyönyörű, és jó hangulatú eseményeibe, rájöttem, hogy nem csak rossz oldala van annak, hogy ha hisz valaki valamiben/valakiben. De minden oldalról nehéz. Nekem nehéz, ez van, én ilyen vagyok, akarom, de még nem eléggé, tudjátok, vannak későn érők, én oda tartozom agyilag ... Na mindegy! Aki elfogadja az megteszi, aki nem, azzal nem tudok mit tenni, nem tudom mennyi ideig tart majd, nekem sem mondtak időpontot!!!!

Áldjátok Jézus Krisztust és az Ő Mindenható, Teljhatalmú, Szerető, Mennyei Atyját!
M.

Napfény

Üdvözöllek kedves olvasó!

Kegyelmed, mint napfény árad rám!

Gyönyörű nap volt ez a mai, megint napfény járta át a szívem, Isten fénye, ami mindent betölt. Bár igaz, az idő nem volt olyan remek, angliai feeling volt, borús, héba-hóba esős, nem a legszebb nap, ám mégis, ez nem számított, hálás voltam ezért is, hogy nem taglóz le az időjárás, hogy nem rontja el a kedvem, a közérzetem. Mosolyogva utaztam, érkeztem oda és haza is. TD Workshop volt a tifibe. Elmagyarázom. TD - Tini dics. Ugye az Urat szoktuk dicsőíteni, énekkel többnyire, vagy imádságban, vagy végülis mindegy hogy, de ez alapjáraton az éneklésről és a hangszerhasználatról szólt. A tini dics egy kialakult kis team, egy csapat, akik énekelnek a mi, de legfőképp Isten szórakoztatására. Velünk együtt énekelnek és ujjonganak, nagyon jó! A tini dics ezeket a hangszereket tartalmazza: dob, zongora, gitár. Kell két-három énekes ugyebár. Nos, ezt a feladatot 7 tini viszi véghez, minden pénteken, nagy felelősség, de nagyon jól csinálják! A tifiben kitaláltak egy ilyen dolgot, hogy akinek van kedve, eljöhetne egy ilyen alkalomra, ami arra szolgál, hogy jobban megismerjék a dicsőítés fogalmát, értelmét, fontosságát és szükségét. Lehetett jelentkezni különböző szekciókba. Dob, ének, zongora stb. Én az énekre jelentkeztem. Aki ismer az tudja, hogy jócskán meg vagyok áldva tálentumokkal, főleg az éneklésben tudom kamatoztatni az Istentől kapott tehetségem. Erre már én is rájöttem. Ezért mentem oda, tanultunk egy csomó dolgot, én is csupa újat. Nagyon jó volt. Két leányzó tartotta az ének "kurzust". Hanna és Frida. Frida be volt rekedve elég csúnyán. Átvettünk egy dics dalt tehát Hanna vezetésével és segítségével, nagyon élveztük, különböző légzés technikákat és hangképzési trükköket tanultunk tőle. Nos, a daloknak általában vannak szólamaik, lehet egy, lehet több, ennek volt egy szoprán és egy mezzo, inkább alt szólama. Én voltam Fridával alt szólam, szegénykém kicsit rekedt volt, megpróbált énekelni, de hát ... nem nagyon ment, de nem is baj, segített azért, dörmögött a fülembe. :) Jól ment, összeállt a dalt, néha kicsit még elbizonytalanodtam a hangok helyét illetően, el voltam veszve, de nem érdekelt. Másfél óránk volt összedobni ezt a kis éneket, minden csoportnak másfél órája volt, és utána, közösen előadtuk. Én, életembe először énekeltem mikrofonba. Nagyon fura volt, féltem, de élveztem!!! Nagyon nagy önbizalmat adott, be is rekedtem kicsit. Aztán volt a dicsőítés, a megszokott, ügyes tagokkal, és egyszerűen, rettenetesen jó volt! Aki nem jött, az bánhatja! :)
Kellemesen elvoltunk még az alkalom után egy kicsit Debivel, nagyon szeretem, és sokat beszélgettünk, anyukám felhívott, kibékültünk, nagyon jó ez a nap!!!!!
Hála a Győztes Királynak!
"Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!" Zsoltárok könyve 150:6
Áldott estét, jó érzést nektek!
M.

Bizonyság

ALOHA!

Volt egy "kis" mélypontom, ez van, mindenkinek van szerintem, de örülök, hogy leírtam az érzéseim, ettől vagyok ember és tökéletlen.
Megint megtapasztaltam Isten hatalmas szeretetét!!! Ugye írtam, hogy gyűlölöm az embereket és mindenkit. Na ez tegnap teljesen megváltozott! Voltam tifin (gyüliből a tinik közössége) és amikor mentem haza felé, nem gyűlölet, harag, düh és idegesség volt bennem, hanem szeretet. Minden ember aki csak felszállt a buszra, aki csak elment mellettem, akit csak megláttam, gyönyörű volt és kedves. Nem tudom Isten hogy csinálta ezt, de mindenem az Övé. Egyszerűen annyira átfordult ez a mérgelődés szeretetté, hogy nem tudtam mást tenni, mint mosolyogni, mint aki csúnyán bedrogozott vagy bepiált. De igen... Én is "bepiáltam", megrészegültem Isten szeretetétől, az Ő jelenlététől, attól, hogy Ő megbocsátja a bűneimet és hogy Ő sosem változik, Ő az élet!
Nos, akkor mesélek egy kicsit. Anyummal nagyon csúnyán összevesztünk, persze úgy, hogy ő a hátam mögött mondta el a sérelmeit velem kapcsolatban apumnak és a nagymamámnak, a mama elég erős személyiség és paprikás természet, de meglepő módon nem támadt rám, hanem normális volt, szintén hálás lehetek az Úrnak. Anyu úgy haragudott meg rám, és úgy keltettem düht a szívébe, hogy nem is beszéltünk már egy jó ideje. Nos, amiket dolgokat mondott nekem mama, fojtogatott a sírás, de amíg vele szemben ültem, ezt hajtogattam: "Ne sírj Miri, ne sírj, nem szabad!!!" - nem sírtam. Felálltam, mondván eszek valamit, aztán mégsem ettem, a könnyeim ellepték az arcomat, folytak a számba, nagyon zokogtam ... Inkább elrohantam itthonról, és mentem le Pécelre (ahol a tifi van) és a buszúton, kb. majdnem másfél órán keresztül csak sírtam. De tudjátok mit volt az érdekes? Nem voltam ideges, szerintem, a könnyek amiket ejtettem, lenyugtattak, megnyugtattak, nem tudom hogyan történt, nem is voltam ideges anyura, nem is hordtam el magamban mindennek, hanem rájöttem, igaza van. Hazafelé menet, nagy boldogságom és szeretetem közepette, írtam neki egy sms-t, amibe nagyon őszintén bocsánatot kértem, leírtam, hogy ő a legfontosabb, és hogy teljes mértékben igaza van azokban a dolgokban, amiket a mama mondott. Nem írt vissza... Nem is hívott fel. Nem értem mi van. Ennyire haragudna rám? Rossz. Na mindegy, ez van, nem tudok mit tenni.
Tegnap leszálltam a buszról, mentem a másikhoz, azt hittem tök elérem meg minden, erre nem, fél órát vártam a következőre, de ez is okkal történt, mert jobb is, hogy nem mentem el az előbbi busszal. Tehát ültem a megállóba, és csak hálát tudtam adni, hogy nincs hideg, nem fázom és hogy boldog vagyok. Ez is egy nagy fordulat, nem puffogtam, hogy várni kell egy jó fél órát, hanem elfogadtam nyugodt szívvel és jó is volt ez a várakozás. Leült mellém egy elsőre hajléktalannak titulált, roma származású nő az "élettársával" vagy nem is tudom kijével. Tegnap tifin az ítélkezésről volt szó, hát ehhez tartottam magam. Ültem, el kezdtem lóbálni a lábam, mert unatkoztam, és felém fordult és megkérdezte: "Ne haragudj de... ideges vagy?" - mondtam, hogy egyáltalán nem, csak unatkozom. Ő: "Csak azt hittem, hogy ideges vagy, amiatt ideültem." - mondtam neki, hogy dehogyis, ilyenről szó sincs! Ő: "Akkor jó, adjon neked a jó Isten egészséget, boldogságot, mosolyt a szemedbe és nem könnyeket..." - és még mondott sok jó dolgot. Én így totálisan ledöbbentem, tehát így, kiakadt a szemem. Megkínált cigivel, mondtam, hogy nem dohányzom (pedig úgy rágyújtottam volna, de sikerült nem megtennem!), udvariasan visszautasítottam. Mondta, hogy aznap este szabadult a börtönből, 6 évet ült, és hogy fél az emberektől, fél feléjük nyitni. Azt is mondta, hogy előtte a Hit gyülekezetbe járt, de mondta, hogy most már nem merne visszamenni. Mondtam neki, hogy én  Kármel gyülekezetbe járok (meglepődött nagyon) és hogy tudom melyik gyülibe járt, meg ilyenek. Megkérdezte hány éves vagyok, mondtam, hogy 18 leszek szerdán, és csak nézett egyet, kicsit ittas volt, de hát most mindenki leereszthet egyszer, és aznap este szabadult!!! Meg hát amúgy is, az ítélkezés nem a mi feladatunk, hanem Istené, ezért nem is ítéltem el, boldog voltam. Szóval elég érdekes volt a tegnap estém, már csak az estémről tudok ennyit írni, mert napközben semmi nem történt... Unalmas szürke hétköznap volt, mint két héten keresztül mindennap, még a hétvégék is. De most megint felkelt a nap, bár most be van borulva, de a lelkemben fényt érzek és szeretetet. :)
Ilyenekre képes Isten!!! Mindenre. Megmutatta nekem Magát, hogy mire képes Ő, a Mindenható, minden név felett való. Gondoltam, ezt meg kellett osztanom veletek. Ha el vagytok veszve, csak imádkozzatok, dicsérjétek az Urat hangos szóval, ujjongással, vagy olvassátok az Ő szent szavát, az Ő igéjét, a Szent Írást, vagyis: A Bibliát!

Áldott hétvégét nektek, kik testvérim vagytok az Úrban!
M.

Can't control this feeling

Minden kicsúszott a kezeim közül, minden. Barátok, jó kapcsolatok, szeretet. Már nem én irányítok, de akkor nem tudom ki teheti. Megint olyan vagyok, mint régen. Ítélkező, lenéző, nagyzoló, kicsit öntelt és beképzelt, züllött, mocskos szájú s elméjű. NEM JÓ! Kiáltani nehéz, a szívem szakad bele, inkább folytatom, amit be sem fejeztem, inkább tűröm, amit magam csináltam, élvezem az élet savát borsát, amíg lehet, amíg a "határaim" engedik, de... hol van a határ??? Mert én már nem tudom. Elszaladt velem a ló. Úgy írnék, úgy sírnék, úgy szenvednék, úgy belepusztulnék a fájdalomba, úgy énekelnék, úgy lennék jó és tiszta, úgy megváltoznék, de nem akarok, mert nehéz az odáig vezető út, nagyon nehéz és én utálom a nehéz dolgokat, türelmetlen vagyok és nagyon akarnok. Egy dolgot akarok, békét és szeretetet, azt, hogy hagyjanak végre békén. Mindent a szememre hánynak, mindent! Mindenért én vagyok a hibás. Vajon így megy az élet? 2 hétig minden jó, az egekben jársz, utána meg dupla időt a mély gödörben vagy? Miért is? Hogy értékeld az életet, a boldog perceket, és hogy tudd miért érdemes megtenni dolgokat.

M.

Too much love

Amikor már megfojt az emberek szeretete, amikor már azt kéred a másiktól, hogy hagyjon békén, amikor már fuldokolsz a törődésbe és az odafigyelésbe, akkor kicsordul a pohár. Nem bírom, nem bírok élni, ennyi ember között, utálom az embereket, nem tudom honnan jött fel ez az érzés, de most nagyon eluralkodott rajtam. Megyek az utcán és nem tudok szeretettel nézni a másikra, egyszerűen, egy olyasfajta gyűlölet ült meg a szívemben, amit egyszerűen nem tudok kirobbantani. Nem akarok ilyen lenni, megint züllök, nem érzem Istent, nem is keresem mert úgy érzem nem kíváncsi rám. Egyedül vagyok, magamra maradtam. Van körülöttem sok segítő kéz, akik nyújtják karjukat felém, de én nem kérek belőle mégsem. Úgy érzem, ez az én harcom, egyedül kell megvívnom, egyedül, vagy Istennel vagy nélküle. EGYEDÜL! Ez a szó megborzongó érzéseket kelt bennem, félek tőle, félek a magánytól, attól, hogy egyedül vagyok, félek a világtól, és ezt az érzést durvasággal, haraggal és gyűlölettel próbálom kompenzálni. Sok embert eltaszítottam magamtól, ellököm őket, talán szándékosan. Azt kapom amit megérdemlek, amit én tettem másokkal, most visszafizetik. Hát, koránt sem jó. De muszáj felállnom és folytatnom, de most el vagyok veszve. Elegem van, az élethez fikarcnyi kedvem sincs. Még lélegezni sincs erőm. De minden könnyet amit eddig ejtettem, az Úr a kezében tartja, jó helyen vannak, Ő tudja mi miért csordult.

Szép napot!
M.

Complicated world and peole

Üdv!

Szerintem sokkal könnyebb lenne minden, ha belelátnánk egymás fejébe, mit gondol a másik, mit érez, hmm... Bár nem minden esetben. Én csak a pozitív dolgokat szeretném tudni.
Ha valakivel esetleg összenézel, rögtön elkezdesz kombinálni. Csak magamból indultam ki. Én mindig kombinálok, általában azt hozom ki a dolgokból, ami a legrosszabb lehet, így nem ér csalódás, de ez nem mindig jó. Kell egy barátban csalódni, kell valakit elveszíteni, kell a szerelmi bánat, kell az öngyilkosság és a depresszió ölelése, mert ettől tudjuk értékelni, az igazi, édes és a szívnek kedves boldogságot. Kellenek ezek a dolgok, ezektől leszünk erősek és felkészültek, talpraesettek és felfegyverzettek az élet minden területén. Én, ha mondhatnék olyat, hogy megjártam a poklot, akkor mondanám, de rájöttem valamire. Az én gondjaim, apró nézeteltérésekből vagy nem értett dolgokból kikerekedett, heteken át tartó vagy akár örökös hezitálások, feltételezések, ábrándozások, melyek nem biztos, hogy igazak, hogy úgy vannak, ahogyan én azt gondolom. Ez igaz az esetek 90%-ára. Mondok egy példát, mai. Van egy jó barátosném, akárhányszor meglátom, köszönnék neki, elmondanám, hogy milyen fontos szerepet játszik az életemben, és hogy mennyire örülök, ha látom, ehelyett inkább elmegyek mellette úgy, mint aki észre sem vette, pedig nagyon is láttam őt. Érdeklődik, voltam-e suliban, én persze mondom, hogy voltam, ő mondta, hogy nem látott, de ez hogyan lehetséges? Hisz' ott mentem el mellette. Nem értem. Ma akart adni egy kis apróságot, persze ezt csak utólag tudtam meg, és hát eléggé felment bennem a pumpa. A helyzet a következő, ő mindig beszélne velem, odajönne, de nem tudja hogy kezdjen hozzá. Én ugyanez vagyok. Én még egy simán odavetett szián is gondolkozom és előre tervezem. Miért kell mindent túlbonyolítani?
Egyébként, az az elmélet sem igaz, hogy a nők bonyolultabbak, mert nem minden esetben. Van egy legjobb fiúbarátom, és hát, egy haladóknak ajánlott, nehezen összeállított, elég hosszú és kekeckedő keresztrejtvénnyel tudnám összehasonlítani. Ő a semmin idegeskedik, megy a maga feje után, büszke és makacs, túlspiláz mindent, ami egyszerű és könnyen eldönthető. De akkor maradjunk a keresztrejtvénynél. Ha én például nekiveselkedek egy rejtvény megoldásához, akkor mindenáron ki akarom deríteni, hogy ez mit jelent, az mit jelent, ebből most mi jön ki, ez a betű stimmel-e, stb. Az emberek is. Mindenki szeretné, sőt inkább akarja tudni azt, hogy mit gondol róla egy adott személy, legyen az egy barát, egy osztálytárs, egy tanár, egy főnök, egy munkatárs, egy utas, egy járókelő, egy idegen, egy ismeretlen az utcán, egy etnikum, egy titkos szerelem, fellángolás, testvér, szülő. Mindenki szeretné tudni, látni, mi van a másik fejében, mindenki kíváncsi.
Azt vettem észre, hogy ahogy ránézek valakire - legyen az idegen, vagy ismerős - egyből alkotok róla egy képet a kis buksimban, hogy ő milyen ember lehet. Ezért vannak a kellemes csalódások, ezért vannak ezek a közhelyek, mint: "Komolyan? Ezt nem is gondoltam volna! Én azt hittem máshogy van!" - na ez egy kellemes csalódás, persze van ennek egy ennél sokkal rosszabb foka is, de abba most nem megyek bele, maximum majd később. Nos, van egy ige a bibliában, ami az ítélkezésre utal: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek." Máté evangéliuma 7:1
Jó ez az ige és persze igaz. Ki kéne iktatnunk ezt a "rögtön elítélem, és elraktározom valamelyik fakkba az emberekről alkotott képeim nevet viselő szekrényemben" ösztönös és véletlenszerűen, villámcsapásként érő ideát. Belénk ivódott, eggyé vált velünk az ítélet halomra gyártása és ez előítélet, és ezeknek gyönyörű szinonimái.
Elfogytak a szavaim, ezzel tudtam előrukkolni.
Áldásban gazdag hetet!
M.