Ezt a verset, inkább kis szösszenetnek nevezném, októberben írtam. Szeretem a saját írásaim, persze másokét is. Rég írtam már e gyönyörrel, mi most bennem van. Ha írok, és megírtam, amit szerettem volna, valami kényelmes és magával ragadó elégedettség kerít be. Persze ne essék félreértés, nem vagyok egoista, vannak tálentumok, amiket Istentől kaptam, és amikkel tisztában vagyok. Mint ahogy ezzel is. Nem mindenki tud írni, vagy legalábbis megfogalmazni vers/elbeszélés formába öntve az érzéseit, azt a hullámzó tengert, amiben meg annyian hányódunk. Az élet tengerében.2012.10.24.
Az út előtt...
Elesel majd néha, s kilyukad cipőd talpa,
Nem mondom hogy könnyű lesz,
Vergődsz majd, forgolódsz, álmatlanság,
Kerülgeti fejed a gondtalanság,
Egyszer fent, egyszer lent, másszor középen,
Megannyi csodát élsz majd át sebesen,
Észre sem veszed, s megtetted az utad,
Pedig emlékszem jól, mikor előtte álltál,
Temetted tenyeredbe arcod, azt a kedvest,
Pirospozsgás, könnyek járta terep,
Igen, jól ismernek engem e szemek,
Őszinték, s oly mélyek, mint a tenger
Mélyükön jutalom, a gyönyör vert el.
Gyönyörű napot nektek!
M.
