Barát

Добрый вечер!



Most egy barátnőmről fogok írni nektek. Aki ráismer, és ismeri is, szerencsés ember!

Álmodozó

Hirtelen betoppant az életembe, tanakodtam, miféle,
Nem haboztam soká, hisz' beengedett szívébe.
Bizalmasom, testvérem, ő lett a másik felem,
A sztori elejét nem tudom, épp megélem.

Kívülről ítéltem, mindenkit, vele is ekképp tettem,
Már örökké velem lesz, hisz' szívemen viselem.
Nem tudnám elhagyni, megunni soha ám!
Igazakat beszél, grimaszos, pimasz szám.

A semmiből hirtelen, egy kötelék csöppen,
S egy jövevény befedi -  majdhogynem - egész szívem.
Talán Isten küldte, hogy rám mindig vigyázzon,
Mint hű szülő, szeressen, okosan óvjon.

Hallgatok rá, az ő szava nem csak levegő nekem,
Meg is hallom, szavára óva intem fülem!
Szíve őszinte, szája igazat beszél,
Kedves nekem minden, mit ő regél.

Legjobb barát, szókimondó egyén,
Nem játszik szerepet, s emelt fővel, büszkén,
Sétál az élet kikövezetlen útján,
Kanyarog jobbra-balra, néha talán balgán.

De én itt vagyok, és ő is nekem,
Többre nekem nincs is szükségem.
Amíg ő velem, én is vele,
Az én emberem lépett színre végre! 

 Nagyon sokat jelent nekem, mert szeretem, és annyira, de annyira fontos, mint még eddig soha más - családon kívül. Tényleg úgy érzem, ő a másik felem, tudja az életem történetét, ő is hasonló dolgokat él meg, hogy is mondjam, egy csónakban evezünk. És ez tetszik. Sorstársak vagyunk, mindig egyre gondolunk, ha oda kell szólnunk egymásnak, hát megtesszük. Őszinte barátság, semmi haszonlesés, egyenrangú felekkel felszerelve. Úgy érzem, megtaláltam a tökéletes barátságot - legalábbis az eddigi barátságaimhoz képest ez a legkiválóbb. Benne leltem testvérre, legjobb barátra, bizalmasra, igaz szívre. Ez mind meg lenne egy emberben? Aki kételkedne, csak várja ki, érdemes. :)
 Rég vágytam már egy ilyen barátra, mint amilyen ő! Őszinte és kedves, szíve nyitott, nem keresi a hasznot, meg tud bocsátani, ha kell, bocsánatot tud kérni, ha úgy adja a helyzet, ad a véleményemre - ami valljuk be jól esik - és érzem, hogy szeret. Az előző barátságaimmal az volt a probléma, hogy nem éreztem a szeretetet, hogy tényleg jelentek is valamit, vagy csak halvány jeleit próbáltam kajtatni. Tőle kapom, mint a savat az ember - mint a szidást, dorgálást, ha valaki nem értette volna. Feltárt egy új világot, ami azon alapul, hogy "mért ne?". Merész és szokatlan, de tetszik. Lehet vulgáris leszek, de kinyitotta nekem a világ ajtaját. :)
 Befejezem, nem tudok többet írni, mert ez lenne a lényege továbbra is, hogy mennyire szeretem, ezért búcsúzok azzal, hogy léteznek még igaz emberek!

Szép estét!
M.

we gotta do what we gotta do

Áhoj!

Nos, hol is kezdjem... na meg is van. Szóval ma a barátságról szeretnék írni. Reméljük Miri nem kanyarodik el ismételten, próbálok a témánál maradni, csak tudjátok milyen nehéz. Nos, szerintem a barátság sem bír el mindent. Ugye bár a kapcsolatokhoz általában két ember kell. Na most ezzel az a baj, hogy sosem leszünk egyenrangú felek, valaki jobban szeret, valaki többet ad, míg a másik talán megbánt, és azt hiszi, ez a kapcsolat olyan magától értetődő, hogy ez mindig úgyis ott lesz, leszarhatom, nem kell tennem érte semmit, hogy megmaradjon. Pedig ez egy törékeny mégis sziklaszilárd kötelék. Noha nem minden esetben, de többnyire kiállja az élet próbáit. Egy barát ott van, ha kell, ha nem, ez a dolga, de mindent elbír a szíve? Nem. Egy idő után már hanyagolni fogja a barátságot, mert látja, hogy felesleges erőt és szeretetet ölnie bele. Feltétel nélkül szeret a barát, igen, elviseli az apró-cseprő kis dolgaidat, amit esetleg más nem is tud rólad. A rossz tulajdonságaiddal együtt szeret téged, mint egy testvért, de ha hanyagolod, előbb utóbb kimúlik belőle a szeretet. Mint a játékok, ha a sarokba dobod, poros lesz és viseltes, persze csak az idő múlásával, ha értitek, hogy szeretném kifejezni magam. Beszélgettem a minap valakivel, aki megbántva és viszonzatlanul érzi magát, és én rohadtul sajnálom. Ugye mindig kell azért egy kívülálló, aki látja kívülről az egész sztorit, de ez ... Megdöbbentem. A barátot tisztelni és szeretni kell, nem dorgálni. Igen, emberek vagyunk, vannak nehéz napjaink, csak ne a szeretteinken töltsük ki a haragot, mert egyszer, ha felébredünk, majd nem látunk magunk körül senkit. Az ember elmarja maga mellől az embereket, kiiktatja... Ez megy a legjobban neki. Nem jó a magány, nem jó egyedül lenni, jó néha nagyon is hasznos és kellemes, de én hosszútávról beszélek. Kell valaki, akit bármikor felhívhatsz, hogy "Hé haver nem tudok aludni beszélgessünk már." vagy "Fú képzeld mi történt azonnal el kell mesélnem!", gondolom ismerős. Kell a barát, a legjobb barát. Ezért, ha úgy döntesz, hogy hanyagolod és úgy beszélsz vele mint egy darab szarral, majd ne képedj el, ha ő is eképpen tesz. Nem tudunk eltűrni mindent, mert emberek vagyunk, csordultig tele érzelmekkel.

Szép napot!
M.

Visszatérő fázisban

Photo by Perei Rebeka

Hello!

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, vagy netán személyesen, közelről ismer, az tudja, hogy kiszakadtam egy kis időre a hívőségből. Most még közelebb érzem magamhoz Istent. Ma ismét, újra elmentem gyülibe, hosszú idő után. Féltem, de megerősítettek, hogy semmi okom rá, és nincs mitől, hiszen hazatérek. Nos, amíg ott voltam, olyan érzésem volt, mintha sosem mentem volna el, mintha soha nem hagytam volna ott Jézust és szerető gyermekeit. Elhagytam őket, másokkal töltöttem időmet, de legbelül űr volt. Üresség, magányos voltam, egyedül voltam, mindegy hányan voltak köröttem, mindegy mit tettem. Bánom, de túl kellett ezen esnem. Mintha most érettebb fejjel gondolkodnék. Ma jöttem rá, hogy kik is szeretnek igazán, kiknek számítok, kiknek hiányoztam, kik örültek nekem, kik törődtek velem, kik imádkoztak értem, hogy visszatérjek. Nos, nagyon erős hitük van ezeknek az embereknek, hiszen visszamentem, és nem bánom egy percig sem. Aki persze azt hiszi, hogy a gyülekezetnek haszna van az emberekből, nem gondolja valami jól. Ők őszintén örülnek, segítenek, ők egy más emberi faj, ők Isten gyermekei, akik feltétel nélkül szeretnek és megbocsátanak. Otthonra találtam náluk és nagyon remélem, hogy többé nem fogok kiszakadni, és helyt fogok állni a megpróbáltatásokban. Mert Istenért és az Ő Fiáért nem nagy áldozat lemondani a dolgokról és megállni a kísértésekben. Jézus Krisztus kifolyt vére elmosta bűneinket és ezt nem feledem, soha. Nem véletlen, hogy Isten rám talált és magához vett. Meghallotta a kiáltást, hogy kell nekem a Szabadító! Most, aki ezt olvasod, lehet nem hiszel az Úrban, lehet legyintesz ezekre a dolgokra, amiket én komolyan állítok, mondok és hiszek, lehet hülyeségnek tartod, lehet badarság a számodra, de te is hiszel valamiben, én is. Boldog vagyok, megtaláltam a békémet, a szeretetet és a teljességet. Tudom, hogy örökké és még annál is tovább velem/velünk lesz. Ott segít az Úr, ahol tud, még ha tagadod is, még ha nem is akarod észrevenni. Na ennyi mára. Teljesen feltöltődtem! Köszönöm Úr Jézus!!!!!! Szeretlek Titeket!

Jó éjt!
M.

Ébredés

'estét!

Tudjátok, arra jöttem rá, hogy marha szerencsés vagyok. Eljutottam arra a szintre s érett meggyőződésre, hogy mindenem megvan. Bár, kinek mi a minden. Mit takar ez a szó. Temérdek dolgot, valakinek egy személyt, valakinek a családot, valakinek Istent. Ha valakinek az a minden, hogy meg van minden modern kütyüje s kacatja, amit szülei nehezen előteremtett pénzéből vett, vagy netán kapott, akkor neki az a mércéje. Nekem az a mércém, hogy van egy csodálatos családom, csodálatos barátaim, csodálatos otthonom, külön szobával, az igényeim soha nincsenek a sarokba dobva, tehát kellő figyelmet, gondoskodást és szeretetet kapok, és valamennyire megint érzem Isten jelenlétét. Persze, ugyanúgy ideges vagyok néha és csúnyán beszélek, azzal sok munka lesz, hogy kimossam szappannal a számat, de rajta vagyok. Persze ugyanúgy bunkó vagyok és lenéző, de érzek valamit, valakit mellettem, magam mellett, mindig. A boldogságban meg főleg, mert a boldog percekért csak egy valakit tudok okolni, Istent. Ő adja nekem, hogy lássam meg a szépet s gyönyörűt a rút s elvakult világban. Szeretem őt, de az embereket körülöttem, őket sem akarom hülyíteni. De amíg magam sem tudom ki vagyok, mi vagyok, s hová tartozom, addig nekik sem tudok pontos és helytálló kijelentést, választ adni. Sok emberre felnézek, lennék olyan mint ők, de nekem saját utat kell bejárnom, nem valaki megtett útján kell mozognom. Szeretem, ha megbecsülnek, ha felnéznek rám, ha példát vesznek rólam, akkor tudom, hogy valamit jól csinálok. Sok álmom van, de sutba vágom azzal a mondattal hogy "úgysem fog összejönni, szép álom". Hát na igen, a hozzáállás sem utolsó... De Isten szólt hozzám: "Wake up child, it's your turn to shine!"

Hiszek neki. Jó leszek az Úr miatt, ő miatta, csak miatta, mert Ő meghalt értem a kereszten és elvette a bűneimet, és szeret mióta csak megteremtett, mióta csak élek. Ezért vagyok hálás, hogy szeret, és annak ellenére is, hogy elhagytam Őt és ellene voltam. Az ember nem képes ilyesfajta tettre. Ezért Isteni ez a tett! Isten maga a szeretet. :)

Jó éjt!

M.