Ira

Ira (ejtsd: ájrá)

Volt egy fiú, Ira, kinek nem volt párja,
Véreres volt mindig a mélykék szempárja,
Zongorált és vállára repült a varja,
És feszült arccal a kávét kavargatta.

Ira arcán táncoltak az ideges idegek,
Halántéka hol hol meghorpadt, bemélyedt,
Vak is volt ám Ira, sőt világtalan is talán,
De mégis élt a boldog ideológia alapján.

Nagy harcokat vívott Ira, kinek nem volt párja,
Tükörképe felcsillant, látta, ez a vértenger árja...
Messzi partokra sodorta, a tenger nedves árja,
De ott volt a parton, az ő kedves kis párja.

Békét lelt Ira, mert akadt neki egy barátja,
A csendesség messzi zuhataga, nesze, árnya,
Csónakjában elengedte magát, és hagyta,
Hogy a vízesésről lezuhanó víz porrá zúzza.

Kimosta a lelkét Ira, el is érte a szeme világa,
Gondolta, nem vesztett semmit, hogy nem látta,
Hogyan élt, hol volt, hová került, de a szívével,
Mindig is tudta, mi hoz neki nyugalmat idővel.

Way to Happiness

Ez talán az egyik kedvenceim közé sorolható, dobogós alkotásom. Ira-t Ira Gershwin ihlette, bár csak a nevet vettem tőle. Elnyerte tetszésemet az első pillanatokban. Ira egy vak személy, aki a zongorának élt, aki mindent szépen élt meg, a séma szerint, rendesen, normálisan - ha szabad így megnevezni. Annak ellenére, hogy szeme világát már születésekor elvette tőle az Ég, a lelki világa tajtékzó tenger volt. Erre ugyebár utal is a harc szó, a sodrás, a tenger, ahogy elöntenek az érzelmek... hisz' mindenki ismeri ezt, miért is magyarázom... A végére pedig lelki békét, és örök nyugalmat kapott, hogy becsülte az életet, amit a világegyetem adott. Bár félig élt csak, s ez adott, sokat dalolt, az életről és énekeket szőtt a létről.
Minden egyes zongorabillentyűt érzett, érezte a velejében, a zsigereiben, szimbiózis jött létre. Egyszer csak szublimált minden további nélkül. Felszállt oda, ahonnan jött, ún. visszatérés ment végbe.

M.

Régi lapok

Ítéletet mondok... mondhatok?


Porból cseperedett, szélfútta magzat,
Jól lát téged az isteni karzat,
És hogy újra porrá légy, hallgat és figyel,
Kivárja, amíg láz tüze emészt fel.

Itt már hiába való az elvétett fohász,
Életed ezen stádiuma egy kórház, (ahol)
Szenvedsz a bűntől, a lelked már ordít,
Ordas, mint te, viseli a két színt.

Itt egy újabb szint, közelebb az élethez,
Az élet a halál része, ne keress észérveket,
Borostyános, ágas-bogas, lápos labirintus,
Ehhez nincs megfelelő, ideális kurzus.

Morózus vagyok élni, már nincsen értelem,
Minden olyan kietlen, mindenki olyan lélektelen,
Zord télen, elterelem a nyájam máshova,
És tova szállok, mert már vár a fellegek ura.


Aloha. It was a long time ago when I wrote anything... So I thought that I should write something new, a new part of me. I hope you enjoy reading this new poem. 
Belém hasított egy érzés. A mindenemmé vált az írás. Egyszerűen... nem is tudom. 
Imádok írni és forgatni a szavakat kényem kedvére. Ez egyfajta lételem, mint az éneklés, vagy a szeretet.
Good night!

M.

Partra sodort hordalék

Egy fura csütörtök délutáni tea mellé




Ültem a fotelomban, és néztem ki a fejemből,
Aztán felálltam, és odamentem az ablakomhoz,
Céltalanul néztem ki, s üveges tekintetemből,
Egy elkapott pillanat mérhetetlenül áthatott.

Én voltam az, aki csak állt ott,
Ki a kezdetektől mindenkit áltatott,
Majd csúful tömegeket ámított,
Pedig ő csak szeretetet áhított.

A megértésért futott hajsza számára a végét érte,
Az elfogadásért folytatott fogócska elkapatott,
A vélemények tömegében, ő csak azért is kergette,
Azt, amiről egész életében oly annyira álmodott.
-------------------------------------------------------------------------

Estét!

Sokszor érzem azt, hogy csak ülök, céltalanul vagyok, unalmas az életem, nem kezdek magammal semmit. DE! Arra fel sem figyeltem, hogy amikor ezeket érzem, talán ennek kéne örülnöm a legjobban, mert ez a teljes nyugalom, amikor csend van, persze alapzajok vannak, például a hörcsögöm, vagy az óra kattogása, de amúgy csönd van, és olyankor, annak a végeláthatatlan háborúnak is vége egy időre. De mégis úgy fogom fel ezt a teljes és megelégedettséggel telített nyugalmat, mint egy borzasztó véget nem érő unalmat, aminek keresem a módját, hogy elűzzem. Ilyenkor gondolkozom, de van, amikor csak ülök, és nézek körbe. Felmérem mim van, akárhová nézek, emlékek százai ugranak be, van, amelyik nem hagy nyugodni, van, mit elfelednék, van, ami megmosolyogtat és újra meg újra megélném.
Belül van csend. Ha csend van, az durva, mert nekem mindig jár az agyam, embereken, dolgokon amiket láttam/látok/megéltem. Semmi sem hagy nyugodni. Összevetem a történteket az én agyszüleményeimmel és DURR, megszületik a hülyeség, a képzelt dolgok halmazában.

Ennyi volt hosszú idő után, ez is több, mint a semmi.
M.

Hétvégémre

Hétvégémre

A legszebb éveim vidéken landoltak,
Még is ide születtem, Pestinek mondanak,
Egy vagyok a sok marha közül,
Szájtátva utazok az arcokon keresztül.

Én inkább írok, és többet nem sírok,
Sivár fák alatt, mellettük kopár kínok ,
Életemben több könnyet ejtettem,
Mint amennyi táncot én lejtettem.

Várok valami csodára, de megfordultak,
Az emberek, kik szerettek, elpártoltak,
Hát versbe ágyazva köszöntenélek téged,
Jó édes Magány, mi néha szinte feléget.

Tudjátok meg, új szintet lépek,
S nem érdekelnek már a régi képek,
Nem számít a véleményed meg a lényed,
Csak az, hogy én vagyok én, a mérged.

Néha sós vagyok, néha édes, mint a méz,
Néha máz vagyok önmagamnak életén,
Néha kopott, és elhasznált, kidobott lélek,
De még mindig talpon vagyok, értetek élek.



M.

Hasonul

Hasonul

Akár a komposztálódó gyümölcsek, elmállok,
Akár az édes emlékek, mik valósak voltak, elmúlok,
Akár a megpecsételő gyermekkor, elillanok,
Akár pestisben szenvedő állat, elpusztulok.

Mint madár, ki szárnyaszegett, én vagyok az,
Akár majszoló kisgyermek, vagy kamasz,
Mint karóhoz kötött eb, úgy vagyok én csökönyös,
Akár a szeretet vagyok, mi néha kölcsönös.

Lehetek mólód is, hova kikötsz néha,
Hol horgonyod ledobod, hol lehetsz méla,
Hol nem hunyászkodsz meg, csak nyugszol,
A sodrásban kicsit megállsz, talán el is alszol.

Mint megannyi könnyed, sebesen lehullok,
Mint a nyári zápor, a napon felszáradok,
Mint a reggel illata, úgy jövök el megint,
Mint halott test az urnában, mit kezed elhint.

Leszek egy kocka boldogság, mint csokoládé,
Mi lassan olvad ajkaidon, majd lemossa a bólé,
Leszek magányod, mikor egyedül talállak,
Leszek ebéded, mit jó ízűen tálalnak.

Akár a naplemente, leszek a napod vége,
Akár a Nap, én is elnyugszom egy időre,
Akár a Víz, mentek életet, oltok szomjat,
Mint egy remegő kéz, mi kávét kavargat.

Névtelen

Füstöt okádunk, cigit kreálunk,
Beüt a dzsó álom, mert a valóságtól hányunk,
Lehajtom fejem, menekülök a pamlagon,
Az álmomba, amit álmodom - hol a parlagom?

Kába vagyok, azt mondják ez a rossz út,
De elárulom, hogy nem érzek most bosszút,
A haza felé út, mi rám vár, eszeveszettül hosszú,
Az úton tudom hogy beüt a letargikus bú!

Az első slukk egy foszlányos homály,
Minden gramm nekem most már adomány,
Ami bennem van, a véremben kering már,
Amit lenyeltem, érte kár... értem kár!

Sáros cipővel a szobába betoppanok,
Tompa elme, mi folyamat csak kattog,
Mint az óra! Hazudok, vörös szempár... nem,
Hú de kibaszott kajás lettem, testvérem!

Kiszáradt a szám, tolong a nyálhiány,
Tévelygések, párja egy remegő ábránd,
Zavar, bizarr, kémlelő tekintet,
A világ mindig is egy mocsoknak tekintett.

Tagadó kifejezés, egy korty vizet csak,
A számba maradt íz(e), mint a salak,
Elvarratlan szálak mik a pitvarokon
Tündökölnek, mint a folt a zsákon!

Estére megszállt a rap flash

Helo hali!

Este flesselek és kenek egy két kenyeret,
Betelt gyomorral térek, álomra hajtom a fejemet
Hé emberek, én most egy kis teret kérek!
Ha lehetne, ha szabad, most én is felfedezek
Egy kis Amerikát vagy Indiát, mint Columbus
Nem dohányról beszélek, de fuss ott a 7es busz!
Fojtogató füst gomolylik épp itt felettem
Már-már elmenne fellegnek is szerintem
Itt felhőszakadás lesz bent a tüdőmben
A véráramban már oldódik a lételem
Pár perc és máris érzem a valós lényem
És erre a percre rá elkap a keleti kényelem
Csak nézz körbe tetyó, merre kocsikáz
A cops itt tobzódnak, mint elbaszott poloskák.

M.

Kreálmány kutatás

Pálinkás'! 

Ezt a verset, inkább kis szösszenetnek nevezném, októberben írtam. Szeretem a saját írásaim, persze másokét is. Rég írtam már e gyönyörrel, mi most bennem van. Ha írok, és megírtam, amit szerettem volna, valami kényelmes és magával ragadó elégedettség kerít be. Persze ne essék félreértés, nem vagyok egoista, vannak tálentumok, amiket Istentől kaptam, és amikkel tisztában vagyok. Mint ahogy ezzel is. Nem mindenki tud írni, vagy legalábbis megfogalmazni vers/elbeszélés formába öntve az érzéseit, azt a hullámzó tengert, amiben meg annyian hányódunk. Az élet tengerében.

2012.10.24.


Az út előtt...

Elesel majd néha, s kilyukad cipőd talpa,
Nem mondom hogy könnyű lesz,
Vergődsz majd, forgolódsz, álmatlanság,
Kerülgeti fejed a gondtalanság,
Egyszer fent, egyszer lent, másszor középen,
Megannyi csodát élsz majd át sebesen,
Észre sem veszed, s megtetted az utad,
Pedig emlékszem jól, mikor előtte álltál,
Temetted tenyeredbe arcod, azt a kedvest,
Pirospozsgás, könnyek járta terep,
Igen, jól ismernek engem e szemek,
Őszinték, s oly mélyek, mint a tenger
Mélyükön jutalom, a gyönyör vert el.



Gyönyörű napot nektek!

M.

Vágy

Creator


Megalkotott, elhagytam őt, 
Magához ragadott, húzott.
És ez a gyarló, mit kapott?
Egy éles, kétélű tőrt.

Őrt állt mellettem mindig,
Most már ő vigyáz reám.
Ezt tette mindeddig,
De már van tudomás.

Látomás vagy képzelet?
Csak hiszek benne.
Nem látom de érezhetem,
Reám fúj immár szele.

Ha elesek karjaiba kap,
Körbe von a szeretet,
A kegyelem, s oly közel a nap,
Mikor végre megismerhetem.

De hol van az a nap?
Meddig bírom még?
Marad bennem mozzanat?
Vagy szépen lassan elég?

S mivoltom tova tűnhet?
S hamu képében felszállhat?
Sebes szelei ideérnek,
És felszállhatok, mint párlat. 

De ez még mind ábránd,
Messze még ez az idő,
Addig bírnom kell gyáván,
Míg hozzánk le nem jő.


M.

Zavaros víz

2013.01.05.


ESTÉT!

So here we are... Végig blogoltam egy egész évet, kész csoda, hogy ezt nem hagytam abba.
Buék utólag!
Kellemes szünet volt, holnap még van egy vasárnapunk, aztán taposhatjuk a sulit. Voltunk csütörtökön kórházat látogatni, és megjött kedvem ahhoz, hogy orvos legyek, vagy ápoló. Persze ez a pálya nem valami megbecsült és megfizetett, ez tart vissza sok embert. Én csak egy olyan szakmát szeretnék, amit szeretek, olyan munkát szeretnék elvállalni, ami örömmel tölt el. Az eredmény persze nulla. Ami hátráltat és megrémít, az a sok tanulás ahhoz, hogy elérjek bizonyosfajta célt.
Elkezdtem a Tescoba dolgozni, pénztárosként. Tetszik, szeretem, ez például jó érzést ad. Nem tudom miért, persze vannak bunkó faláda emberek, de van egy jó pár kedves is, akik feldobnak, lehet ezért szeretem. Jövőhéten lesz életem első normális bejelentett fizuja! Zsír. :)))
De valami hiányzik. Még mindig. Pedig most mondhatom, hogy bejött az élet. Vagyis nekem ez már bejövésnek számít.

01.09.

Kavargok. Szerintem az összes szó sem lenne elég rá, hogy kifejezze, mi is lakozik bennem.
Szeretet, gyűlölet, harag, bosszúvágy, öröm, és még vagy ezernyi más dolog, ami érzést/érzelmet fejez ki.
Várok valamire, vagy valakire. Azt akarom, hogy történjen valami. Nem bírok egyedül lenni, ezt már tapasztaltam. Azért írok összevissza, mert nem vagyok összeszedett. Szét vagyok esve, mintha csak szétrobbantam volna, mint dinamit, s darabjai, elemei szanaszét hevernek a körzetben. Kilét. Fáradtság ült meg a szemeiben.
Egy ilyen kis kusza köszöntéssel üdvözöllek titeket, akik olvassátok a blogomat, immár 1 éve, köszönöm nektek a figyelmet, az érdeklődést. Jó érzés megosztani veletek az érzéseket, amik hatalmukba kerítenek. Az eszmefuttatásaimat, a filozófus gondolatmeneteimet.
Ja és a végére, találtam pár számomra kedves, dallamosan csengő szót, megosztom veletek.
A szavak a következők: negédes, dekadens, pedáns, migrál, szkeptikus, szecesszió, provokáció.
Részint melléknevek, de ez feltűnt gondolom.
Jó éjt!

M.